Mars–Szaturnusz-trigon: nem mindig a józan ész irányít

Jó kis napunk van ma asztrológiai szempontból, mivel a Plútó direktbe fordul, a Mars és a Szaturnusz pedig barátságot köt egymással. A trigon október 16-án, a Kos és az Oroszlán 10°22′-én pontosodik be. Ez még nem minden, hiszen számos más izgalmas fényszög és alakzat is kirajzolódik az égen, amelyekről a Plútó direktbe fordulásáról szóló cikkemben olvashattok bővebben. Most nézzük meg közelebbről a Mars és a Szaturnusz trigonját, mert bár első pillantásra kifejezetten kedvezőnek tűnik, azért itt sem árt a mélyére nézni a dolgoknak.

A Mars a cselekvés, a lendület és az akarat bolygója, a Szaturnusz pedig a kitartásé, a felelősségé és a tartós eredményeké. A trigon hagyományosan harmonikus fényszög, vagyis a két bolygó működése könnyebben összehangolódhat. A Mars lendületéből így kitartó munka lehet, az elhatározást pedig következetes cselekvés követheti. Csakhogy a bolygók jegyhelyzete és egymáshoz való viszonya ennél összetettebb képet mutat.

A Mars az Oroszlánban, a Szaturnusz a Kosban jár. Mindkét jegy a tűz elemhez tartozik, így a két bolygó között eleve van valamiféle rokonság. A Mars az Oroszlánban határozottan képviseli az akaratát, a Szaturnusz viszont a Kosban esésben van. Itt a szaturnuszi megfontoltság, türelem és fokozatosság nehezebben érvényesülhet egy olyan jegyben, amely inkább a gyors kezdeményezésről és az önálló cselekvésről szól. A trigon lehetőséget adhat a kétféle működés összehangolására, de nem tünteti el automatikusan az ellentmondásokat.

Az sem mellékes, hogy ebben a kapcsolatban a Szaturnusz a felső bolygó, és ő veti a trigont a Marsra. Ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz a keretek, a korlátok és a következmények felől kapcsolódik a Mars cselekvéséhez. Mintha azt kérdezné, hogy rendben, megvan a lendület és az elhatározás, de mi lesz belőlük hosszabb távon?

Van itt egy további érdekes összefüggés is. A Szaturnusz a Kosban a Mars uralma alatt áll, tehát a saját urára vet trigont. Miközben a Szaturnusz keretek közé terelheti a marsikus energiát, a saját működését is a Mars által képviselt kezdeményezés és akarat határozza meg. A felelősség és a cselekvés tehát szorosan összekapcsolódik. Nem elég elindulni, a szabályoknak és a korlátoknak is a tényleges helyzethez kell igazodniuk.

Az uralmi lánc további érdekességeket is rejt. A Kosban álló Szaturnusz ura a Mars, az Oroszlánban járó Marsé pedig a Nap, amely a Mérleg 23. foka körül áll. A Napot a Mérlegben a Vénusz uralja, a Vénusz viszont a Skorpióban ismét a Mars uralma alá kerül. Így a lánc visszavezet a Marshoz, amely nemcsak a Szaturnusz működését határozza meg, hanem az egész kapcsolatban kulcsszerepet kap.

A Vénusz és a Plútó kvadrátja egy másik szempontból is árnyalja a képet. A Skorpióban járó Vénusz kapcsolataiban és vágyaiban is intenzívebb, kevésbé hajlik a felszínes megoldásokra. Erős kötődéseket, mély érzelmi bevonódást és a bizalom kérdését hozhatja előtérbe, miközben a birtoklás, a féltékenység vagy a kontroll igénye is hangsúlyosabbá válhat. A Plútóval alkotott kvadrát mindezt feszültséggel töltheti meg. Összeütközésbe kerülhet a ragaszkodás és az elengedés, a biztonság iránti igény és a változás kényszere. Kapcsolatokban és anyagi kérdésekben is felszínre kerülhetnek olyan érdekellentétek, amelyek mellett már nem lehet egyszerűen elmenni. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy miközben azt hisszük, tudatosan és megfontoltan haladunk a célunk felé, valójában az erős vágyaink, a félelmeink vagy a ragaszkodásaink irányítják a döntéseinket.

Ez a fényszög a Mars–Szaturnusz-trigon értelmezését is árnyalja. Miközben a trigon a kitartó cselekvés és a felelősségteljes előrelépés lehetőségét kínálja, a Vénusz–Plútó-kvadrát arra figyelmeztet, hogy az erős vágyak, a mély kötődések és a kontrollért folytatott küzdelmek megnehezíthetik az együttműködést. Nem elég tehát tudni, mit akarunk elérni, azt is érdemes megvizsgálni, mihez ragaszkodunk annyira, hogy az már akadályozza a változást.

A jegyeken belüli felosztások további árnyalatokat adnak. A Szaturnusz a Kos Oroszlán-dekádjában, a Mars pedig az Oroszlán Nyilas-dekádjában áll. Így a jegyek alapjelentése mellett az Oroszlán és a Nyilas szimbolikája is megjelenik a kapcsolatban. Az önkifejezés, a határozott fellépés, a tágabb célok és az erős meggyőződés mellett a túlzásokra való hajlam is hangsúlyosabbá válhat. Az Oroszlán Mars eleve nagy lendülettel képviseli az akaratát, a Nyilas dekád pedig még tovább fokozhatja ezt a lelkesedést, olykor a mértéktartás rovására. Ezek a részletek nem írják felül a bolygók jegyhelyzetét, hanem újabb réteget tesznek hozzá.

A jegyhelyzetek és a dekádok mellett a bolygók mozgása is fontos szempont. A retrográd Szaturnusz a korábban kialakított keretek, szabályok és vállalások felülvizsgálatát is előtérbe helyezheti. Nem feltétlenül kell mindent újrakezdeni. Lehet, hogy csak azt kell átgondolnunk, mi működik még, és mi az, ami már inkább akadályoz. A direkt Mars eközben a cselekvés és az előrehaladás igényét képviseli. A kettő együtt arra hívhatja fel a figyelmet, hogy nem elég nekivágni valaminek, de a végtelen mérlegelés sem visz előre. Meg kell találni az egyensúlyt a lendület és a felelősségvállalás között.

Persze mindez még csak az általános kép. Hogy egy adott ember életében mit jelenthet ez a tranzit, azt nem lehet pusztán a trigonból megmondani. Először azt érdemes megnézni, mely házakon halad át a két bolygó, és a születési képletben mely házakat uralják. Más hangsúlyt kap a kapcsolat, ha a munkához, a párkapcsolathoz, az anyagiakhoz vagy éppen az otthonhoz kötődő életterületeket érinti.

Ezután következhetnek a személyes kapcsolódások. Alkot-e a tranzitáló Mars vagy Szaturnusz fényszöget valamelyik születési bolygóval vagy képlettengellyel? Milyen helyzetben van a radix Mars és Szaturnusz, hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen szerepet töltenek be a születési képlet egészében? Ugyanaz a tranzit egészen mást jelenthet két embernél, hiszen nem ugyanazokat az életterületeket érinti, és nem ugyanarra a személyes alaphelyzetre épül rá.

Éppen ezért nem érdemes egy fényszöget pusztán a neve alapján besorolni a jó vagy rossz kategóriába. A trigon sem jelent automatikus sikert, ahogyan egy nehezebb fényszög sem jelent szükségszerű kudarcot. A Mars–Szaturnusz-trigon lehetőséget kínál arra, hogy a lendületből kitartó munka, az elhatározásból pedig vállalható döntés szülessen. Hogy ez miként valósulhat meg, azt már a teljes képlet mutatja meg.

A Mars–Szaturnusz-trigon tehát jó lehetőséget kínál arra, hogy lelkesedésünket és alkotó energiáinkat kézzelfogható eredményekké formáljuk. De mielőtt teljes lendülettel belevágnánk valamibe, nem árt egy pillanatra megállni, és végiggondolni, mit szeretnénk elérni, milyen lehetőségeink vannak, és mivel járhat a döntésünk. Nem kell lemondanunk a nagy tervekről, csak érdemes a megvalósításukhoz szükséges józanságot és mértéktartást is magunkkal vinni. Mert nem mindegy, hogy a lelkesedésünk visz előre, vagy éppen elragad bennünket.

Az eredeti ár: 23700 Ft.Jelenlegi ár: 20900 Ft.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
☽
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A születési képlet Vénuszáról általában megnézzük, melyik jegyben és házban áll, milyen fényszögeket alkot, és milyen kapcsolati, érzelmi vagy önértékelési témákat jelez. Van azonban egy további réteg, amely gyakran kimarad az értelmezésből: hol tartott a Vénusz a saját ciklusában a születés pillanatában?

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

8 témakör. 62 kérdés. 12 jegy. Több mint 1300 válasz.

Egy tanulmány, ami rendszert visz a Szaturnusz mélyebb megértésébe – nem csak inspirációra, hanem komoly szakmai munkához.

14900 Ft

Az univerzum működése és hatásmechanizmusa.

Ártartomány: 6500 Ft és 8490 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Éves asztrológiai áttekintés – a nagy kép a teljes évhez. Havi bontás, kulcsciklusok, lassú bolygók, fogyatkozások, „határon kívüli” szakaszok, értelmezésekkel és időzítési fogódzókkal.

Az eredeti ár: 3900 Ft.Jelenlegi ár: 490 Ft.

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

2

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)