Merkúr–Vénusz együttállás a Vízöntőben – Újratervezés felsőfokon

Holnap délelőtt, nagyjából 11 óra körül lesz egzakt a Merkúr és a Vénusz együttállása a Vízöntő 13. fokán. A Merkúr az értelem, a gondolkodás és a kommunikáció princípiumát képviseli, míg a Vénusz a szeretet, harmónia és szépség szimbóluma – így e két bolygó találkozása kifejezetten különleges minőséget hordoz.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a konjunkció nem magányosan áll a Vízöntő jegyében. A Nap is ugyanitt tartózkodik, ráadásul a Mars és a Plútó szoros közelségében. Ez a többszörös együttállás – vagyis a Vízöntő stellium – már többször is szóba került az elmúlt időszakban, érdemes visszatekinteni rá. A Napot tehát egyik oldalról a Merkúr és Vénusz, a másik oldalról pedig a Mars és Plútó ölelik körül – ez az égi konfiguráció rendkívül ritka, és különleges lehetőségeket rejt magában.

Jelenleg egy olyan hosszabb távú periódusban vagyunk, amelyben a Nap – tavaly novembertől egészen idén márciusig – végig a Vénusz és a Mars közötti felezőpont közelében halad. Ennek következtében minden planéta, amely most kapcsolódik a Vénuszhoz vagy a Marshoz, szintén ebbe az energetikai tengelybe kerül, így a Nap által még hangsúlyosabbá válik.

Ez azt jelenti, hogy az együttállások üzenete a Nap fényén keresztül nyilvánul meg: egyik oldalon ott van a Mars és Plútó által képviselt nyers, robbanékony, akár mindent felforgató, átalakító erő, míg a másikon a Merkúr és Vénusz révén megjelenik az értelmes, higgadt, diplomatikus kommunikáció és kapcsolódás minősége. Ez az együttes hatás arra ad lehetőséget, hogy a jelenleg rendelkezésre álló óriási energiapotenciált ne rombolásra, hanem építésre, fejlődésre fordítsuk.

Zárójelben megjegyzem, hogy a négy planéta még nem került a Naptól kellő távolságba (8 foknál távolabb), hogy ne legyen az ún. elégetett fázisban, amikor a kedvező és kedvezőtlen hatások is mérsékeltebben jelennek meg. Ez jó is meg nem is, de összességében a Mars-Plútó elemi erejű együttállásának tekintetében inkább a kedvezőbbek közé sorolnám.  

Most különösen kedvező időszak következik az alábbiakra:

  • Bátran és szeretetteljesen megfogalmazhatod azokat a gondolataidat, érzéseidet, amelyeket eddig elnyomtál magadban – úgy, hogy közben nem bántasz meg másokat.
  • Fontos felismerések születhetnek benned, és meghatározó döntésekhez juthatsz.
  • Kreatív és eredeti ötleteid támadhatnak, amelyeket meggyőzően tudsz közvetíteni, így másokat is könnyebben bevonhatsz.
  • Érzelmi túlfűtöttség helyett most logikusan és higgadtan tudsz rálátni akár pénzügyi, akár más fontos élethelyzetekre.
  • Kiváló alkalom tárgyalásokra, megbeszélésekre, valamint szellemi és intellektuális kapcsolatok kialakítására.

Mivel ez az egész égi konfiguráció egy levegős jegyben, a Vízöntőben zajlik, a hangsúly most elsősorban a gondolati világon és az emberi kapcsolatokon van. Bár ez az időszak nem feltétlenül kedvez a mély érzelmi átéléseknek, mégis értékes rálátást adhat arra, hogyan működnek a kapcsolataink mélyebb mintázatai. Fontos megérteni, hogy ez most inkább egy intellektuális felismerés, nem érzelmi átalakulások folyamata  – de az év során erre is lesz lehetőségünk, ugyanis idén a Merkúr mindhárom retrográd ciklusát víz jegyekben tölti. Ezzel kapcsolatban hamarosan egy részletes útmutató is készül, a megszokott alapossággal.

Ez az időszak olyan, mintha az Univerzum egy újratervezési folyamatba kezdett volna. Lehetőséget kapsz arra, hogy radikális változásokat indíts el az életedben – különösen ott, ahol a születési képletedben a Vízöntő első 15 foka található. Ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy most tudatos döntéseket hozz, hiszen ezek hosszú távon meghatározzák majd életed irányát.

Szerintetek mi a tudatos döntés?

Kapcsolódó:
Vízöntő Stellium – Belső forradalom és rendszerszintű megújulás
A Nap kozmikus tánca a Vénusszal és a Marssal

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

A “Csillagos égbolt” hátterű kép választása, bármilyen meghitt alkalomra, évfordulós vagy romantikus emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Fedezd fel az asztrológia titkait és hozd harmóniába szerelmi életed! Ismerd meg, hogyan befolyásolják a zodiákus jegyek a párkapcsolatokat, és találd meg a boldogság kulcsát.

Tudd meg, hogyan alakulhat a kapcsolatod, ha te egy határozott Bak vagy, és a párod egy érzékeny Halak. Vagy mi várható, ha egy szenvedélyes Oroszlán és egy precíz Szűz találkozik? A válaszok a könyvben rejlenek!

Ártartomány: 4900 Ft és 5900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezt az írásomat tekinthetjük egy alap jegyzetnek, mely tartalmazza azokat a gondolatokat és fogalmakat a személyiség felépítésével kapcsolatban, melyekre a további jegyzetekben is gyakran hivatkozok.

Ártartomány: 1990 Ft és 2990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Holdházak kétségtelenül egy régi asztrológiai rendszer alapjait képezik, melyeknek háromféle sorozatát örököltük. Úgy tűnik, hogy mindhárom változat ugyanazt az elveszett rendszert alkalmazza.

Ártartomány: 1990 Ft és 2990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)