Nap–Plútó trigon

Tükrök és árnyékok: mit fed fel előtted a Plútó mostani üzenete?

2025. május 24.

A mai napon elérkeztünk a Plútó aktuális éves ciklusának harmadik fontos állomásához. Ez a folyamat január 21-én indult, amikor a Nap együttállásba került a Plútóval, és most érkezett el oda, hogy trigon fényszöget alkot a retrográd mozgásban lévő Plútóval. Eközben május 4-én a Plútó – amely a hatalom, az átalakulás, az ösztönös erők és a belső újjászületés archetípusát képviseli – megkezdte szokásos, körülbelül öt hónapig tartó hátráló útját a Vízöntő jegy 1. és 4. foka között.

A Nap és a Plútó trigonjának időszaka olyan helyzeteket hozhat, ahol mások rejtett szándékaival, manipulációval vagy irányító viselkedéssel kell szembenézned. Ugyanakkor kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy mélyebbre áss a dolgokban, titkokat tárj fel, vagy nyomozó jellegű munkákban haladj előre. Pszichológiai szinten is tisztábban ráláthatsz arra, hogyan tükröződnek belső konfliktusaid a kapcsolataidban. Lehetnek ugyan intenzív, érzelmileg megterhelő tapasztalataid, de ezek mind az átalakulás részei. Most jött el az ideje, hogy szembenézz azokkal az életterületekkel, amelyeket eddig elkerültél. Ne csak kívülről tegyél rendet – a belső tisztulás is kulcsfontosságú. Az ilyenkor zajló belső megújulás hosszú távon erősebb önértékelést eredményezhet.

Ha pontosabban szeretnéd megérteni, hogyan hat rád ez a folyamat, nézd meg, a horoszkópod melyik házában jár jelenleg a tranzit Nap az Ikrek 03°43’-on, valamint a Plútó a Vízöntő 03°43’-on. Ezek az életterületek kerülnek most fókuszba, és ezekben érdemes mélyebb munkát végezni. Ha a születési képletedben ezekre a fokokra bolygók esnek, akkor az általuk képviselt szimbólumokat, témákat is érdemes bevonni az értelmezésbe.

Ebben a cikkben arról olvashatsz, mit jelent, ha a Plútó tranzitja érinti a radix bolygóidat.

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A dekádok rendszerére nem igazán fordítanak figyelmet az asztrológusok, mert a születési képlet értelmezése már önmagában is összetett feladat. Azonban érdemes vele mélyebben foglalkozni, mivel számos plusz információ nyerhető ki általa.

Ártartomány: 3900 Ft és 4900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Melyek a Vénusz ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból, figyelembe véve a retrográd időszakait is.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Az eredeti ár: 5900 Ft.Jelenlegi ár: 4490 Ft.

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)