Oldott Oppozíció

Ez a gyakran előforduló alakzat egy szembenállásból, egy trigonból és egy szextilből épül fel. A szembenállás természetéből fakadóan feszültséggel, belső nyomással és konfliktusokkal terhelt, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó trigon és szextil egy könnyedebb, örömorientált pólust alkot, amely ennek a derékszögű háromszögnek a csúcspontján helyezkedik el. Az alakzat harmonikus oldala egy ideális világ képét idézi meg, ahol az egyén hajlamos inkább a szépséget és a pozitívumokat észrevenni, miközben a feszültség könnyedén oldódik.

Az apex bolygó – amely a háromszög csúcsán áll – egyfajta harmadik pólusként működik a szembenállás két bolygójához képest. Ez a pozíció segíti az egyént abban, hogy tudatosabb rálátást nyerjen az oppozíció által keltett konfliktusokra, és hatékonyabban tudja kezelni azokat. Ugyanakkor, ha a szülött kizárólag erre az apex bolygóra összpontosít, könnyen előfordulhat, hogy inkább elkerüli a valódi problémákat, mintsem megoldaná azokat. Ez a hozzáállás egyfajta problémaelkerülő stratégia, azonban a szembenállás hatásai idővel elkerülhetetlenül visszatérnek, ha az egyén figyelmen kívül hagyja a konfliktusokat.

A megoldás abban rejlik, hogy az egyén tudatosan és előrelátóan kezeli az alakzat csúcsán található bolygó energiáit, még mielőtt a szembenállás által generált feszültségek kiéleződnének. Ha ezt sikerül megvalósítani, a konfliktusok jelentősen csillapíthatók, miközben egy stabilabb belső egyensúly is fenntartható.

Részlet a "Fényszögek és alakzatok" c. könyvből

Ártartomány: 4900 Ft és 6900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

– az inkarnációs ciklusokban
– a prognózisban
– a kapcsolatokban
– a mindennapi életben

Ez a könyv közérthetően, mégis szakmai mélységgel mutatja be a születési holdfázis jelentését, a nyolc lunációs személyiségtípust, a kapcsolati mintázatokat és a mindennapi időzítés lehetőségeit. A Hold nemcsak az égen változik hónapról hónapra, hanem ősi szimbólumként saját belső ritmusainkra is rávilágíthat.

Akár asztrológiát tanulsz, akár önismereti úton jársz, a kötet segít felismerni, hogy hol tartasz a saját ciklusodban – és hogyan értheted meg jobban önmagad, döntéseid és kapcsolataid ritmusát.

Ártartomány: 4900 Ft és 5900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Már könyv formátumban is elérhető ! 

Ártartomány: 5900 Ft és 7900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

A “Baráti esemény” hátterű kép választása, családi ünnepekre, céges rendezvényekre vagy fontosabb emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ártartomány: 7900 Ft és 9900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)