Hogyan tudták a régi asztrológusok a bolygópozíciókat kiszámítani akkor, amikor még sem efemeridák, sem távcsövek nem álltak rendelkezésre? Nézzük végig ezt időrendben, különös tekintettel arra, hogyan fejlődött a tudásuk.
1. Megfigyelés és ciklikusság: az ősi módszer
A legkorábbi asztrológusok (Babilonban, Egyiptomban, később Görögországban és Indiában) pusztán megfigyelés alapján dolgoztak. Évszázadokon át jegyezték fel, mikor és hol tűnt fel egy adott bolygó az égen, mikor váltott irányt, mikor tűnt el (konjunkció a Nappal), mikor volt a legfényesebb (oppozíció a Nappal), és így ismerték fel a ciklusokat.
Például:
- A Vénusz 584 napos szinodikus ciklusát a babiloniak már i.e. 1600 körül felismerték, és a Vénusz 5 ilyen ciklus után (kb. 8 év) visszatér ugyanoda az égen (kb. 2 fok különbséggel).
- A Jupiter 12 év alatt járja körbe az állatövet – ezt szintén kiszámolták megfigyelésből.
2. Táblázatok előtti matematika: geometrikus modellek
A hellenisztikus korban, különösen a Kr. e. 2–1. században, már komoly matematikai modelleket használtak. Hipparkhosz és Ptolemaiosz (Kr. u. 2. sz.) például az epiciklus-elmélet alapján számolták ki a bolygók helyzetét. Ez az elmélet még geocentrikus volt, azaz a Földet tekintette a középpontnak és a bolygók Földről megfigyelt látszólagos mozgását magyarázta. Bár az elmélet fontos mérföldkő volt a csillagászt történetében és kezdetben elfogadott volt, a pontosabb megfigyelések és a heliocentrikus rendszer (a Nap körüli bolygómozgás) elterjedése után elavulttá vált.
Milyen eszközeik voltak?
Az i. sz. 2. században Ptolemaiosz Almagest c. művében ismerteti azoknak a mérőeszközöknek alaptípusait, amelyek azután majdnem másfél évezredig használatosak voltak:
Armilláris gömb – gyűrűsteke (gyűrűkből álló gömb, mely az éggömb fontosabb köreit tartalmazta)
Kvadránsok (a csillagok látszólagos magasságának meghatározására használt szögmérő műszer)
Napórák (gnomonok)
Meridián gyűrű (meridián síkját jelöli, és segít meghatározni a csillagok és más égitestek pozícióját az égen)
Éggömb (Glóbusz, amely az égi helyzeteik szerint, koordinátahálózattal együtt ábrázolja a csillagos égboltot és amely mérőműszerként is szolgált: megmutatta az egyes égitestek kelését és nyugvását, delelését, pillanatnyi irányát, látóhatárhoz viszonyított helyzetét)
Asztronómiai számítások: trigonometria, geometria, ciklusidők összevetése.
3. Asztrolábium és számítási technikák
A középkorban az arab tudósok és közvetítésükkel a nyugat-európai asztrológusok továbbfejlesztve ptolemaioszi módszereket, már asztrálabiumot és más mérőeszközöket (pl. a hordozható szögmérő-kvadránsok) használtak. Ezek az eszközök lehetővé tették:
- az égbolt adott napi leképzését,
- az ekliptika és az aszcendens kiszámítását,
- és a Nap, Hold, bolygók helyzetének helyi horizonttól függő meghatározását.
Ez már a fél-efemerida korszak, ahol:
- az előző évek/jelenségek adatait extrapolálták,
- összevetették csillagászati almanachokkal,
- de még nem álltak rendelkezésre percnyi pontosságú efemeridák.
4. A középkori “kézműves efemeridák”
A 11–15. században már írtak olyan asztrológiai kézikönyveket, amelyek tartalmaztak „előre kiszámolt” pozíciókat. Ezeket csillagászok és asztrológus-matematikusok készítették saját megfigyeléseik alapján. Ez gyakorlatilag a mai efemerida-kultúra előképe volt – csak kézi számításokkal és sokszor helyspecifikusan (például Toledó vagy Firenze földrajzi hosszúságához igazítva).
Összefoglalva: hogyan számoltak régen bolygóállásokat efemeridák nélkül?
- Vizsgálták a ciklusokat: pl. a Mars kb. 2 év alatt jár körbe, a Szaturnusz 29 év alatt.
- Összehasonlították korábbi megfigyelésekkel: „3 éve ilyenkor a Vénusz itt volt, akkor most kb. itt lehet.”
- Modelleket alkalmaztak: olyan geometriai modelleket (epicycle-deferens rendszerek), amelyeket a Nap, a Hold és a bolygók látszólagos mozgásának sebesség- és irányváltozásainak magyarázatára használtak. Különösen az akkor ismert öt bolygó látszólagos retrográd mozgását, valamint a bolygók Földtől való látszólagos távolságának változásait is magyarázták.
- Trigonometrikus számításokat végeztek.
- Asztrolábium segítségével kiszámították az aktuális Nap- vagy Hold-pozícióhoz viszonyított bolygóállásokat.
- Használták az állócsillagokat támpontként, különösen a Nap és Hold helyének becsléséhez.
A Föld körül keringő bolygók epiciklusai (a Föld középen). A pályavonal a bolygó Föld körüli pályájának (eltérítés) és magán a pályán belüli mozgásának (epiciklus) együttes mozgása. https://en.wikipedia.org/wiki/Deferent_and_epicycle
Manapság már sokkal könnyebb dolga van egy asztrológusnak, hiszen az asztrológiai programok segítségével könnyen és gyorsan felállítható egy horoszkóp. Azonban fontos, hogy az asztrológus rendelkezzen alapvető matematikai és geometriai ismeretekkel, megértse a számítások mögöttes tartalmát. Ez nem csak azért fontos, hogy tisztában legyen vele, mit számolnak a szoftverek, hanem asztrológiai program nélkül is képes legyen kiszámítani és felállítani egy képletet, és elvégezni olyan további asztrológiai számításokat, mint például a képlet pontosítása – amit szintén egy szoftver valamilyen szinten képes helyettesíteni. Kérdés mennyire megbízhatóan, hiszen a mögöttes számítások ismerete nélkül, melyek az életesemények és a hozzájuk tartozó analógiákhoz kapcsolódnak, nagyon könnyen mellé lehet fogni.
Régen filozófusok, csillagászok és matematikusok foglalkoztak az égbolt tudatos megfigyelésével és értelmezésével, az asztrológia célja az volt, hogy megmondja az uralkodónak, mit kell tennie és nem az, hogy mi fog történni, elsősorban arra irányult, hogy a jelen befolyásolásával alakítsa a jövőt. Az asztrológia a több ezer év alatt rengeteg változáson ment keresztül, és ma már nem csak a kiváltságosok számára készülhet születési képlet. A ma élő ember ebből a szempontból is nagyon szerencsés, viszont nem a jövőt kellene fürkészni, hogy vajon mi történhet ekkor és akkor, hanem ahogy a régiek is tették, a jelennel kellene foglalkozni, hiszen azzal alakítjuk a jövőnket nap mint nap.
