Belépő

Kinek szól?

🌗 „Kezdjük az alapoknál – ha még új vagy az asztrológiában, ez neked szól!”
Azoknak, akik most ismerkednek az asztrológiával. Nem baj, ha még nem tudod, mi az aszcendens – itt megtanulod!
Téma: alapfogalmak, jegyek jellemzése, bolygók bemutatása, laza bevezetők

Ezen kívül van a Mindenkinek szint, Haladó szint és a Mester szint, hogy mindenki megtalálja azt ami érdeklődésének megfelelő.

Összes cikk

2024. szeptember 23-29. Hétfő 09.23. Vénusz a Skorpióban A szépség és szeretet elvét képviselő Vénusz szeptember 23 és október 17. között a Skorpió jegyében jár, ahol a mély és szenvedélyes kapcsolatok állnak a középpontban, a Skorpiót ugyanis nem érdekli a felületesség. A felszínes flörtök most nem elégítenek ki, hiszen testi-lelki

Tegnap délután a nemrég (09.01.) hátrálni kezdett Uránusz trigonba került a Nappal, megvilágítva az egész retrográd időszak üzenetét. Általánosságban az Uránusz retrográd ciklusa azt jelképezi, hogy az életünk adott területe változásokon mehet keresztül, viszont óvatosságra intek mindenkit, mert az Uránusz feladata, hogy elválasszon attól, ami már idejét múlt, viszont az

Mély érzelmi tisztulás és intuitív utazás 2024. szeptember 18. A Telihold szeptember 18-án szerdán 04:34-kor teljesedik ki a Halak jegyének 25°41’-én és részleges Holdfogyatkozással jár, melyet Amerikából, Európából és Afrikából láthatunk. Időtartama 63,7 perc, tehát hatása 1 hónapig érezhető. Két héttel később pedig október 2-án gyűrűs Napfogyatkozás követi a Mérleg jegyében,

2024. szeptember 16-22. Hétfő 09.16. Hold-Uránusz kvadrát Gyors hangulatváltozásokat és impulzív reakciókat válthat ki. Türelmetlenebbé válhatsz, ez nem a rutin és a fontos feladatok elvégzésének az ideje, mert figyelmedet elvonja valami érdekesebb dolog. Izgalomra vágysz, de ez nem a megfelelő időszak a hirtelen változtatásokra, különösen a közeli kapcsolatokban. Az új

2024. szeptember 9-15. Hétfő 09.09. Merkúr a Szűz jegyében Az értelem elvét képviselő Merkúr belép egyik otthonába a racionális Szűz jegyébe, ahol szeptember 27-ig tartózkodik. Amikor a Merkúr a Szűz jegyében jár elménk élesebben működik, beszédünk precízebb lesz és hatékonyabban tudunk kommunikálni másokkal, kevésbé köntörfalazunk és rögtön a lényegre törünk.

Érzelmi erő, önvédelem és tudatosság 2024.09.04-11.04.2025.01.06-04.18. A cselekvés bolygója szeptember 4-én lépett be a Hold uralma alá tartozó Rák jegyébe, ahol első körben 2 hónapig tartózkodik, majd tiszteletét teszi az Oroszlán jegyében november 4-től, viszont mivel december 7-én megkezdi hátráló mozgását, ezért az Oroszlán 6 fokáról visszatér a Rák jegyébe,

Újjászületés, struktúra átalakulás és a végjáték 2024.09.02-11.19. A lassú bolygók jegyváltása nagy energiákat mozgat meg, elsősorban kollektív szinten. Ezt tapasztaljuk, bár ebből mennyi tulajdonítható a Plútónak, azt azért senki sem tudja teljes bizonyossággal. Személyes szinten az egyes házakon (életterületeken) halad át és ott fejti ki hatását (lásd később). Eseményt is

2024.09.03. Az Újhold kedden 03:55-kor teljesedett ki a Szűz jegyének 11°04’-én. Az újholdak mindig egy újraindítást, új kezdetet szimbolizálnak és a következő Teliholdig fejtik ki hatásukat, mely lágyabb, mint a Teliholdé, azonban nem kevésbé jelentős, hiszen egy új fejezet kezdetét jelenti. Amit az Újhold idején elhatározol és elkezdesz, abban sokkal

2024. szeptember 2-8. Hétfő 09.02. Plútó a Bakban A Plútó május 2. óta (a Földről nézve látszólag) hátrafelé halad az égen egészen október 12-ig. Mivel a Vízöntő 2 fokáról kezdte meg hátrálását, és mivel egy retrográd ciklus alatt kb. két és fél fokot lép vissza az állatövön, még egyszer utoljára

2024.08.26-09.01. Hétfő 08.26. Nap-Hold kvadrát Az Ikrek Hold és a Szűz Nap kvadrátja, ez az utolsó negyed a befejezést és a lezárást szimbolizálja ebben a Holdciklusban. Ebben az időszakban lehetőséged átgondolni és értékelni, mit értél el. Ez a pihenés és újraértékelés ideje. Ilyenkor ajánlatos nyugalmas pihenésre elvonulni, befelé figyelni, relaxálni,

Érzelmi feszültség és vágyak ütközése 2024. augusztus 23. Kora reggel pontosodott be, ami már a hétfői Vízöntő Telihold képletnek is aktív eleme volt a Jupiter jóvoltából, a szerelem, szépség, érzelmek és anyagiak bolygójának a Vénusznak és a cselekvés és energetikai erő elvét képviselő Marsnak a feszült kapcsolata. A Vénusz és

Energikus önkifejezés asztrológiai hatásai 2024.08.22. A Nap holnap belép a Szűz jegyébe és együttállásba kerül az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillagával a Regulussal, az Oroszlán szívével, mely jelenleg a Szűz 0 fokán áll. Fontos kiemelni, hogy a csillagképek a mítoszok mély, szimbolikus jelentését hordozzák magukban. Ha csak az ekliptikára vetítve igyekszünk

Felszabadító felismerések és varázslat 2024.08.19. A Telihold budapesti idő szerint 20:25-kor teljesedik ki a Vízöntő jegyének 27°15’-én. A Vízöntő archetipikus jelentésében már önmagában benne van a különlegesség, nem beszélve azokról az energiákról, amelyek részt vesznek ebben a tér-idő pillanatban. A most kiteljesedő Telihold pedig Szuperhold is egyben, melyről itt olvashattok.

Ritka teliholdak spirituális jelentése 2024.08.19. A hétfő este kiteljesedő Vízöntő Telihold az idei első Szuper Telihold lesz és Kék Hold is egyben. Röviden a szuperholdakról és kék holdakról érdekességképpen és azért, hogy ne tulajdonítsunk neki nagyobb jelentőséget a kelleténél, mert még geológiailag sincs nagyobb hatással a Földre, mint egy átlagos

2024. augusztus 19-25. Hétfő 08.19. Nap-Merkúr alsó együttállás az Uránusz kvadrátjában Központi égitestünk és az értelem elvét szimbolizáló Merkúr hajnali 4-kor találkoznak az Oroszlán jegyében. A Merkúr hátrál az állatövön, ilyenkor un. alsó együttállásba kerül a Nappal. Amikor a Merkúr direkt mozgásban van, akkor az elme funkcionális szinten működik, ez

2024. augusztus 12-18. Hétfő 08.12. Nap-Hold kvadrát A Hold a Skorpió jegyében halad holnap délig, így az addig hátralévő idő az intenzív érzelmekről és a dolgok mélyebb jelentésnek kereséséről is szól. Az első negyed Hold a cselekvés, az elindulás és a befogadás idejét jelentheti. Ez az időszak lehetőséget adhat a

Kreatív harmónia és kommunikációs erő 2024.08.08. Nem tart sokáig és mind ketten ellenkező irányban haladnak, mivel a Merkúr retrográd. A kis égi kommunikátorunk a Merkúr hétfőn elindult hátrafelé és ma kora reggel pontosodott be a szépséget, szeretetet, értékeinket, kapcsolatainkat szimbolizáló Vénusszal történő együttállása a Szűz 3°42-én. A retrográd Merkúr időszakát

2024.08.04. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa A Nap és a Hold együttállása augusztus 4-én 13:13-kor teljesedik ki az Oroszlán jegyének 12°34’-én. Az újholdak általánosságban egy ciklus végét és egy új ciklus kezdetét jelzik a kreativitás energiáját hordozva magukban. Ez a legjobb alkalom, hogy elgondolkodj, min szeretnél változtatni, milyen újdonságokat szeretnél

2024. augusztus 5-11. Hétfő 08.05. Vénusz a Szűzben A kapcsolatok és az anyagiak bolygója a Vénusz augusztus 5. és 29. között folytatja útját a Szűz jegyében. Amikor a Vénusz a Szűz jegyében jár, ahol minden az értelemnek van alávetve, kapcsolatainkat óvatosabban közelítjük meg, akkor válunk nyitottabbá, ha megbízunk a másikban.

2024. július 29-augusztus 4. Hétfő 07.29. Hold-Uránusz együttállás Hirtelen benyomások, tudatalatti impulzivitások érhetnek. Megborulhatnak a párkapcsolatok, közeli kapcsolatok, a családban lehetnek viták, váratlan események. Legjobb, ha ösztönösen cselekszel, a túl sok gondolkodás nem hozza meg az eredményt. Ilyenkor lehet kockáztatni és nem figyelembe venni a társadalmi elvárásokat.  Hold az Ikrek

1

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)