2025. december 5.
Elérkeztünk az év utolsó Teliholdjához, amely december 5-én, magyar idő szerint 00:14-kor teljesedik ki az Ikrek jegyének 13. fokán. Ez a Telihold Szuperhold is egyben, ugyanis ilyenkor a Hold pályáján a legközelebb kerül a Földhöz, ezáltal nagyobbnak és fényesebbnek tűnik (bár nem sok esély van rá, hogy lássuk az időjárás miatt).
A mostani Teliholkor a Nap éppen a Vénusz és a Mars közötti felezőpontnál helyezkedik el a Nyilasban, miközben kvadrátot alkot a Holdcsomópontokkal, hangsúlyozva, hogy a változás elkerülhetetlen. Ugyanebben az időszakban a Merkúr trigonban áll a Jupiterrel, valamint a Szaturnusz és a Neptunusz alkotta Víz elemű Nagy Trigonban, ugyanakkor oppozícióban az Uránusszal. A Vénusz szextil kapcsolatban áll a Plútóval, míg a Mars kvadrát fényszögben van a Szaturnusszal és a Neptunusszal, trigonban pedig a Chironnal. A Jupiter emellett szextilben kapcsolódik az Uránuszhoz.

A Telihold időszaka mindig valaminek a beteljesedését jelenti, egy folyamat eléri a csúcspontját és olyan dolgok elengedésével jár, amelyek nem szolgálnak minket. Sokszor már a Telihold előtti 1-2 napban érezhetőek a hatások. Lássuk, mire számíthatunk.
Ez a Holdfázis erőteljes, mozgalmas energiákat hordoz magában, amelyek az igazság és a felelősségvállalás témáit helyezik előtérbe. Olyan időszak ez, amikor különösen erősen megjelenhet benned az értelmi tisztánlátás, a mélyebb megértés iránti vágy, ugyanakkor konfliktusba kerülhetsz a konkrét tényekkel és információkkal.
Könnyen előfordulhat, hogy szívesen beszélgetsz, osztod meg a tudásod másokkal, ám közben szabadságra, kalandra és új élményekre is vágysz, ami belső nyugtalansághoz vezethet. Ugyanis a Vénusz és a Mars karjaiban álló Nap a Nyilasban arra hív, hogy valósítsd meg a vágyaidat és álmaidat, töltekezz egyszerre a szerelem és a harmónia, valamint a szenvedély és a céljaid elérését segítő kreativitás és lendület energiáiban.
Egy valamire szükséges odafigyelni a Nyilas stellium idealista elképzeléseit illetően, hogy célkitűzéseid és vágyaid legyenek összhangban lehetőségeiddel és adottságaiddal. Bármennyire is azt sugallja a mai világ, hogy bárki bármit megtehet, és végül is ez majdnem így is van, viszont arról megfeledkeznek, hogy nem mindig rajtunk múlnak a dolgok, és kerülhetünk nem várt helyzetekbe. Ezért olyan döntéseket érdemes hozni, amelyeknek viselni is tudod a következményeit, főleg hosszú távon. Viszont, ha a realitás talaján maradunk, akkor ez egy kiváló időszak céljaink megvalósítására.
A Telihold és a Holdcsomópontok közötti kvadrát pedig egy fontos fordulópontot jelez, amikor a múlt tanulságait és a jövő céljait kellene összehangolnunk. Ez az időszak hozhat karmikus leckéket, és arra késztethet, hogy újraértékeld, mely irányba szeretnéd vinni életedet, és sorsod szempontjából fontos döntésekre sarkallhat. Ebből a szempontból ez az időszak egyfajta próbatétel is, elképzelhető, hogy történnek olyan események, amelyek próbára teszik a határaidat. Ha döntéshelyzetbe kerülsz a tudatos (sorsodnak megfelelő) és a lelked útjával összhangban álló döntések segítenek a továbblépésben.
A Nyilasban járó Vénusz a szabadságot és a kalandot értékeli a kapcsolatokban, és fokozza a Telihold idején érzett nyughatatlanságot. Erősíti az utazás, a spiritualitás és a filozófia iránti érdeklődésedet, és vágyat ébreszthet benned, hogy új kultúrákat ismerj meg vagy távoli helyeken élő, izgalmas emberekkel találkozz. A Plútó mélyebb szinten kapcsol össze másokkal, érzelmi intenzitást hozva.
A Telihold ura a Skorpióban járó Merkúr még mindig az érzelmi mélységek és a gondolati összefüggések feltárására ösztönöz, míg az Uránusz váratlan felismeréseket és intuitív bepillantásokat hoz. Bár gondolataid zaklatottá válhatnak, a Víz elemű Nagy Trigon – a Jupiter, Szaturnusz és Neptunusz részvételével – nyugalmat és stabilitást kínál. A Jupiter optimista és pozitív szemléletet ad, a Szaturnusz realitásérzékkel és strukturáltsággal támogat, míg a Neptunusz spirituális és kreatív inspirációval lát el.
A Mars a Nyilasban tovább fokozza az érdeklődésed új ismeretek és tapasztalatok iránt. Ugyanakkor a Szaturnusz-Neptunusz kvadrát akadályokat, önbizalomhiányt vagy bizonytalanságot is jelezhet, amely gátolhatja a haladásodat. Ezek a hatások arra késztethetnek, hogy újragondold a céljaidat, vagy egyértelműbben fogalmazd meg azokat. A Neptunusz miatt előfordulhat, hogy elbizonytalanodsz, kifáradsz, vagy hajlamosabbá válsz az önszabotázsra, a sértettségre vagy a csendes ellenállásra.
Ezért érdemes lehet az energiádat kreatív tevékenységekbe, spirituális gyakorlatokba fektetni, mert ezek nemcsak feltölthetnek, hanem támogatják a gyógyulást is – legyen szó lelki sérülésekről vagy egészségi problémákról. Bölcsességeddel másokat is segíthetsz ebben a folyamatban.
A képletem fontos elemeit érinti ez a Telihold, figyelem az eseményeket, ha ismered a képletedet, nézd meg Te is, mely életterületedre lehet hatással a decemberi Telihold.
A Nap és a Hold után december 12-én a Vénusz, majd a december 20-i Újhold és a december 21-i téli napforduló idején a Merkúr kerül kvadrátba a Holdcsomópontokkal. Tovább hangsúlyozva, hogy gondolkodj el a nézeteiden és tedd fel még egyszer magadnak a kérdést: valóban azon az úton jársz, ahol a lelked szerint járni kellene?
