Összes cikk

2026. február 18. – március 20. Központi égitestünk elérkezett a zodiákus azon stációjához, amely zárja a kört, hogy a már megszerzett tapasztalatokkal és letisztult szándékokkal indulhasson el az új ciklus a tavaszi napéjegyenlőséggel (március 20.). Ennek az időszaknak valójában nem az aktív cselekvésről, hanem a pihenésről, a befelé tekintésről és

Egy napfogyatkozás soha nem jár egyedül, kb. két héttel előtte vagy utána bekövetkezik egy holdfogyatkozás is. Ezúttal március 3-án teljes Holdfogyatkozás lesz a Szűz 12°51’-én, amely hazánkból is megfigyelhető lenne, ha nem napközben történne. Ezért a február 17. és a március 3. közötti időszak kiemelten fontos. A két esemény kiegészíti

A fogyatkozások kb. fél évente rendszeresen ismétlődő jelenségek, sokan örülnek neki főleg, ha teljes Napfogyatkozásról van szó. Turisztikai látványosságnak megfelelő, viszont az asztrológiai hagyomány nem feltétlen a pozitív jelenségek közé sorolja. A mai napon a Vízöntő Újholdat gyűrűs Napfogyatkozás kíséri. Azért gyűrűs, mert a Hold Földtől való távolsága miatt nem

Február 17-én Újhold születik meg a Vízöntő 28°49’-én hazai idő szerint 13:00 órakor. Az Újhold a Vénusz és a Mars felezőpontján áll és kvadrátot vet az Uránuszra, a Merkúr trigonban áll a Jupiterrel, a Vénusz együttáll a felszálló Holdcsomóponttal és fél-kvadrátban a Kos Chironnal, a Szaturnusz pedig együttáll a Neptunusszal

2026. február 12. A megértés és a kommunikáció bolygója tegnap, február 11-én belépett a retrográd árnyékzónába a Halak 8°29’-én. Itt éri el ugyanis azt a pontot, ahová március 20-án, hátráló mozgása végén majd visszatér. A Merkúr február 26-án, a Halak 22°33’-én vált majd irányt, hogy megkezdje tényleges hátrálását. Ezt követően

2026. február 10. – március 6. A Vénusz a Halak jegyében kiemelt pozícióban (erőben) van – ez a harmónia és a lelki béke megteremtésének ideális időszaka. Különösen intenzív megéléseket hozhat azoknak, akik erős Halak, 12. házas vagy Neptunusz-érdekeltségű képlettel rendelkeznek. Erről már korábban született írás, amelyet itt tudsz elolvasni, röviden

Ahogy a korábbi írásban olvashattátok, a Merkúr Halakban töltött ideje (február 6. és április 15. között) az átlagosnál hosszabb, jelezve, hogy a mentális fókusz ebben az időszakban nem a rációt és a logikus gondolkodást, hanem a tudattalant, az intuíciót és a megérzéseket helyezi előtérbe. Ezekre az átlagnál is nagyobb szükségünk

2026. február 6. – április 15. A Merkúr hamarosan átlép a Halak jegyébe, ahol a hűvös ráció átadja helyét az intuíciónak és az érzelmeknek. Gondoljunk csak bele: mit jelent ez egy olyan bolygó számára, amely alapvetően az értelemhez kapcsolódik? Meg kell tanulnia az érzelmek nyelvén beszélni. Mivel a Halak a

2026. február 4. Az Uránusz – a változások, a szabadságvágy, a lázadás és a forradalmi megújulás planétája – 2026. február 4-én befejezte tavaly szeptember 6-án megkezdett hátráló mozgását az Ikrek 1°28’-éről, és most ismét előre mozdul, immár a Bika 27°28’-éről. Ez a bolygó már a fizikai sajátosságaival is különleges, hiszen

2026. február 1. Február az Oroszlán jegyében létrejövő Teliholddal veszi kezdetét, amely 13°03’-on pontosodik be, hazai idő szerint 23:08-kor. A Teliholdak időszaka általában az önismeret elmélyülését hozza magával, felerősíti az érzelmi folyamatokat, és megkönnyíti a kapcsolódást saját érzésvilágunkhoz. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy egy-egy élethelyzet vagy folyamat eléri a csúcspontját, és

Februárban több jelentős asztrológiai történéssel találkozunk, amelyek mélyreható belső és külső változásokat jeleznek előre. Az alábbiakban a legfontosabb eseményekre hívjuk fel a figyelmet: Február 4-én az Uránusz véget vet hátráló mozgásának, és ismét direkt irányba fordul. Ez a váltás mozgásba hozhat eddig megrekedt élethelyzeteket, sok esetben váratlan fordulatokkal vagy meglepetésszerű

2025. január 28. A cselekvőerőt és lendületet szimbolizáló Mars most összeolvad kozmikus “felsőbb oktávjával”, a mély átalakulásokat képviselő Plútóval – az együttállás január 28-án, éjfél után egy perccel pontosul be, hazai idő szerint, a Vízöntő 3°34’-én. Bár ez a találkozás önmagában nem ritka (körülbelül kétévente történik meg, mindig mintegy három

A Neptunusz hatásai az asztrológiában gyakran a legnehezebben kezelhető energiák közé tartoznak. Ez a bolygó képes elhomályosítani az élet történéseit, bizonytalanságot keltve, miközben hajlamossá tehet bennünket arra is, hogy olyan dolgokban higgyünk, amelyek valójában nem felelnek meg a valóságnak. Mindaz, amire vágyunk, hogy egyszer megvalósuljon, illetve minden, amit igaznak gondolunk

2026. január 26. – 2038. május 22. A Neptunusz a transzcendens, az ideális valóság, az álmok, a képzelet, a spiritualitás és a kollektív tudattalan bolygója. Felold minden határt, amivel érintkezésbe lép és képes elcsábítani a földöntúli érzések illuzórikus világába. A Neptunusznak 164 évre van szüksége, hogy megtegyen egy kört a Nap körül

2026. január 23. Életadó csillagunk minden esztendőben találkozik a Plútóval, a mélyrétegek és az alvilág archetípusos urával. Ez az égitest a tudattalan tartományait jelképezi, valamint mindazt, ami az ego felszíne alatt működik bennünk, és időről időre ellenállhatatlanul a felszínre tör. A mostani találkozás immár második alkalommal jön létre a Vízöntő

2026. január 20. – február 6. Amikor a Merkúr belép a Vízöntő jegyébe, a szellemi nyitottság, az eredeti gondolkodásmód és a szokatlan kapcsolódási formák kerülnek előtérbe. Ez az időszak kedvez az intellektuális kapcsolatoknak, a szabadság iránti vágy megjelenhet a kommunikációban és az emberi viszonyokban is. Ilyenkor könnyebben rátalálhatunk arra, hogyan

2026. január 21. Az asztrológiai rendszerben a Merkúr az észlelés, a gondolkodás folyamata és a kommunikáció módja felett uralkodik. Megmutatja, miként dolgozzuk fel az információkat, hogyan fejezzük ki gondolatainkat, valamint hogyan tájékozódunk a mindennapokban – beleértve a rövid utakat, hétköznapi kapcsolatokat és gyakorlati ügyeket is. Az Ikrek és a Szűz

2026. január 20. Ahogyan már a 2026-os Asztrológiai Évkönyvben és a januári előrejelzésben is említettem, az idei év nem a szokásos, lassan induló évkezdetek sorát gyarapítja. Most minden egyszerre mozdul meg, és az események sűrűje miatt csak kapkodjuk a fejünket. A tavalyi év még csak bevezető volt – egyfajta ízelítő

2026. január 23. – február 6. A következő napokban számos jelentős fényszög pontosul be – ezek közül sokról már szó volt a tegnapi Bak Újhold kapcsán, így érdemes visszalapozni, ha elkerülte a figyelmedet. Ahogyan a januári előrejelzésben is írtam, a személyes bolygók – a Nap, a Merkúr, a Vénusz és

2026. január 17. – február 10. A szeretet és szépség elvét kifejező Vénusz január 17-én átlép a Vízöntő jegyébe, ahol február 10-ig folytatja útját. Ezzel a jegyek szintjén egy darabig nem áll együtt a Nappal, Merkúrral és Marssal, de ez csak egy átmeneti időszak, ugyanis ezek a planéták is követik

Minden reggel!

Csatlakozz ésolvasóhoz, és kezdd a napodat ezzel.
Megkapod levélben az aznapra érvényes asztrológiai állásokat, szöveges magyarázattal.

Természetesen INGYENES :)

Ígérjük, hogy soha nem fogunk spammelni! További információért tekintsd meg Adatvédelmi irányelveinket.
Amúgy meg minden levél alján egy gombnyomásra le is iratkozhatsz.

1

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)