2026. augusztus 12. A fogyatkozások olyanok, mint a reflektorfények, bevilágítják életünk adott szegmensét. Főleg akkor jelentősek, ha az adott életterületen már régóta a szőnyeg alá söpörtük a problémákat. Ezért jó alkalom, hogy tudatosítsuk az adott témákat. Amikor ezek a rejtett problémák felszínre kerülnek, akár drámai változásokkal is járhatnak. A fogyatkozások
Az ember egy kicsit nem figyel, elmegy néhány napra nyaralni, és mire visszajön, azt veszi észre, hogy mennyi minden történt az égen, és ezzel párhuzamosan a Földön is. Nálam most nagyjából ez történt. Mire visszaértem, a Vénusz már jegyet váltott, belépett a saját jegyébe, a Mérlegbe, a Merkúr az Oroszlánba,
Az augusztus 12-én bekövetkező teljes napfogyatkozás, amely hazánkból csak részleges lesz, nemcsak azért érdekes, mert egy erőteljes fogyatkozásról van szó az Oroszlán jegyében. Ha a jelenséget a régi, tradicionális mundánasztrológia – az országokkal, uralkodókkal, természeti jelenségekkel és történelmi ciklusokkal foglalkozó ág – szabályai szerint vizsgáljuk, találunk néhány figyelemre méltó összefüggést
A változás és új kezdetek hónapja Augusztus az év egyik legfontosabb hónapja, hiszen ekkor érkezünk el 2026 második fogyatkozási időszakához. A hónap során két héten belül egy teljes Napfogyatkozás (hazánkból részleges) augusztus 12-én az Oroszlánban és egy Holdfogyatkozás is bekövetkezik augusztus 28-án a Halakban. A Napfogyatkozás új ciklust indít, és
2026. július 22. – augusztus 23. Ma este 21:28-kor központi csillagunk, a Nap belép az Oroszlán tüzes jegyébe – és az Oroszlánhoz méltóan, nem is akárhogyan, feltűnést keltve, karakteresen és ragyogóan. A Nap számára az Oroszlán különösen erős helyzet, hiszen itt van otthon. Ez az időszak ezért minden évben arra
Vannak pillanatok a történelemben, amikor a bolygók állása kísértetiesen hasonló mintázatot rajzol ki, mint a múlt meghatározó korszakaiban. Bár 1848 márciusa távoli történelemnek tűnik, mégis hasonlóan feszítő energiák mozdulnak meg most is, amelyek egykor a pesti utcákon kikényszerítették a változást. Legújabb írásomban egy asztrológiai időutazásra hívlak, mivel ma március 12.
Annak ellenére, hogy a világ bármely pontján zajló események hatással vannak a mindennapjainkra, a média gyakran csak a félelemkeltő felszínt mutatja. Ahhoz, hogy ne a pánik, hanem a tisztánlátás vezessen minket, mélyebbre kell tekintenünk: a közel-keleti konfrontáció nem elszigetelt katasztrófa, hanem egy elkerülhetetlen globális átrendeződés része, amelyben a régi, működésképtelen
Hamarosan elérkezünk egy sorsdöntő asztrológiai mérföldkőhöz, ugyanis a Mars február 28-án rálép a Vízöntő 28. fokára – pontosan arra a pontra, ahol a február 17-i gyűrűs napfogyatkozás végbement. Ezt az érkezést egy feszült kvadrát fényszög kíséri a Bika jegyében haladó Uránusz felé, miközben a Nap a Halakban találkozik a felszálló
A fogyatkozások kb. fél évente rendszeresen ismétlődő jelenségek, sokan örülnek neki főleg, ha teljes Napfogyatkozásról van szó. Turisztikai látványosságnak megfelelő, viszont az asztrológiai hagyomány nem feltétlen a pozitív jelenségek közé sorolja. A mai napon a Vízöntő Újholdat gyűrűs Napfogyatkozás kíséri. Azért gyűrűs, mert a Hold Földtől való távolsága miatt nem
Új kezdetek és belső erő aktiválása 2025.03.29. Március 29-én 11:57-kor Újhold köszönt ránk a Kos 9°-án, ami részleges Napfogyatkozással jár, melynek asztrológiai hatása főleg azokat a területeket érinti, ahol a fogyatkozás látható (Észak Amerika egy része, Európa és Ázsia északi része), továbbá a Kos jegyéhez tartozó országokat: Németország, Anglia, Dánia,
Az eklipszek asztrológiai és spirituális jelentősége Az évkör legerősebb Holdciklusai a fogyatkozások, amelyek az egyik Holdcsomópont közelében történnek. Ilyenkor a Nap és a Hold nemcsak azonos hosszúsági, de azonos szélességi fokon is áll. Mindig párban járnak, a Napfogyatkozást két héttel előbb vagy később Holdfogyatkozás követi. Egy évben általában két-két fogyatkozás
Nyitó és záró bolygóállások Összefoglaló táblázat Különleges eseménnyel indul a március, ugyanis 2-án vasárnap éjjel a Vénusz a Kos 10°50’-éről megkezdi hátrálását, amelyet április 13-ig folytat. A Vénusz szimbolizálja azt, ahogy kapcsolatba kerülünk önmagunkkal és másokkal, és ahogy megteremtjük életünkben a harmónia és a szépség feltételeit. Kifejezi, hogy mit tartunk szépnek
Egyensúly, új kapcsolódások és belső igazodás 2024. október 2. Az Újhold 2024. október 2-án 20:49-kor teljesedik ki budapesti idő szereint a Mérleg jegyének 10°03’-én és gyűrűs Napfogyatkozással jár, ami hazánkból nem látható, csak Dél-Chile, Dél-Argentína (gyűrűs), Csendes-óceán, Dél-Amerika (részleges) érintett, időtartama 7 perc 24 másodperc, ami azt jelenti, hogy hatása
2024. április 8-14. Elérkeztünk az idei év első Napfogyatkozásához (a másik október 2-án teljesedik ki a Mérleg jegyében), melynek képletében benne foglaltatnak a héten bepontosuló fényszögek, melyről külön is olvashatsz az előrejelzésben. Erőteljes „megvilágításba” kerülnek a generációkon keresztül hordozott traumáink, melyek már nem túlélési stratégiaként, hanem akadályként jelentkeznek. Egy-egy mélyen
Új kezdetek és bátor átalakulás 2024. április 8. A fogyatkozások az év ciklusának magas energiájú pontjai, felfedhetnek egy rejtett problémát, és kiválthatnak, beindíthatnak bizonyos eseményeket, melyek már hosszú ideje érlelődtek. A Napfogyatkozás Újholdkor, a Holdfogyatkozás pedig Teliholdkor következik be. A Napfogyatkozás külső, az ember körül zajló eseményekkel foglalkozik, melyek tudattalanul
Minden évben legalább két Napfogyatkozás történik, de van olyan év is, amikor négy. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ilyenkor oda kell figyelnünk életünk azon területére, ahol a fogyatkozás bekövetkezik. Tapasztalhatunk drámai változásokat is, fordulópontokat, olyan eseményeket, melyek kiszakítanak bennünket a megszokott kerékvágásból és változtatásra kényszerítenek. A Napfogyatkozások mindig Újholdkor történnek valamelyik
Egyensúly, kapcsolati átalakulás és tudatos újrakezdés 2023. október 14. Szombaton teljesedett ki az Újhold, a Nap és Hold együttállása a Mérleg jegyének 21°08’-én, és Napfogyatkozással jár, melyet két héttel később október 28-án Holdfogyatkozás követ. Ilyenkor a Nap és a Hold nem csak hosszúsági, de szélességi fokban is egyvonalban van. Nap-
2023. október 9-15. Hétfő 10.09. Mars-Plútó kvadrát Az energetikai erő elvét képviselő Mars múlt héten kapcsolódott a Leszálló Holdcsomóponttal, arra ösztönözve, hogy hasznosítsd az előző életeidből hozott adottságaidat. Már néhány napja érezteti hatását, de hétfőn lesz pontos a Mars ugyancsak cselekvésre ösztönző feszült fényszöge az erő, hatalom, transzformáció, valamint a
Bátorság, határozottság, függetlenség 2023.07.17-2025.01.29. Holdcsomópontok jelentése A fel- és leszálló Holdcsomópontok számított pontok, a Nap és a Hold keringési pályáinak metszéspontjai. A horoszkópábrában pontosan egymással szemben találhatóak. Nem sugárzó pontok, csak rájuk vethetnek fényszöget a planéták. Mozgásuk mindig retrográd és igen lassan mozognak, bő 18,5 év alatt tesznek meg egy
Megvalósulhatnak legmerészebb vágyaid! 2023.04.20. Az újhold csütörtök reggel 6:12-kor teljesedik ki a Kos jegyének 29°50’-én, és hibrid napfogyatkozással jár, melyet két héttel később május 5-én holdfogyatkozás követ. Ilyenkor a Nap és a Hold nem csak hosszúsági, de szélességi fokban is egyvonalban van. Nap- és holdfogyatkozás akkor következik be, amikor az
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)