Mars-Szaturnusz-Uránusz: Változás mesterfokon

Belső erő és innováció ideje

2025. április 4.

Ahogy az áprilisi előrejelzésben is írtam, egy égi háromszög áll fel az égen, melynek alapját a Rák Mars és a Halak Szaturnusz trigonja alkotja, a csúcsán pedig a Bika Uránusz áll szextilben mindkét bolygóval.

Ez a formáció addig fennáll, ameddig a Mars át nem lép az Oroszlánba (ápr. 18.):

  • Erőt, ambíciót és kitartást ad, hogy vállalni tudd a nehezebb feladatokat is.
  • Csökkenti a türelmetlenséget, a bizonytalanságot és nagyobb önfegyelmet biztosít.
  • Lelkesít és felvillanyoz, serkenti az innovatív és intuitív látásmódot.

Lehet számítani nem várt, meglepetésszerű eseményekre, pozitív értelemben, főleg azokkal az életterületekkel kapcsolatban, ahol a három bolygó tranzitál a képleteden.

Jelentős előrelépésekre tehetsz szert és könnyebben meg tudod valósítani azokat az elképzeléseidet, amelyeket már régóta szerettél volna tető alá hozni.

Ebben az időszakban érdemes rugalmasabb hozzáállást tanúsítani, egy kicsit elhagyni a szokványost, a régi módszereket és újfajta megközelítéseket és megoldásokat keresni.

Ezt az alakzatot egyébként kis tehetségháromszögnek is hívják (a fényszögekről és alakzatokról részletesen olvashatsz a hamarosan megjelenő könyvünkben), amely az egyéni születési képletben egy fejlődő és fokozatosan kibontakozó tehetséget jelez, melyet kellő erőfeszítéssel súrlódás mentesen és konfliktusok nélkül ki lehet fejezni. Ez erre az égi állásra is igaz, tegyél bele plusz energiát abba, amit szeretnél megvalósítani.

Ennek az alakzatnak a különleges az, hogy a Szaturnusz együttáll a retrográd Vénusszal és a retrográd Merkúrral, ami általánosságban azt jelenti, hogy a kapcsolatok és az anyagiak terén újra át kellene gondolni az aktuális helyzetet és az esetleges problémákat:

  • mi az, ami működőképes, mi az, ami nem,
  • miképpen lehet javítani rajta,
  • hogyan lehet megújítani,
  • hol kell több felelősséget vállalni vagy mértékletességet gyakorolni és
  • mi az, amire stabil alapokat lehet építeni.

Ezeket a kérdéseket érdemes feltenni magadnak és érdemes visszatérni rájuk akkor is, amikor a Vénusz és a Szaturnusz újra találkoznak április 25-én. Addigra még jobban kikristályosodnak a dolgok és tisztábban fogsz látni. A Vénusszal április 7-én pontosodik be a Szaturnusz konjunkciója, a Merkúrral pedig nem lesz egzakt, mivel égi kommunikátorunk április 7-én elindul előre és már nem hátrál vissza a Szaturnusz pozíciójáig, aki lassan, de biztosan halad előre.

Egy másik megközelítésben, amikor a civilizációs ciklusokat vesszük figyelembe, különböző bolygók együttese miképpen korellál a világban zajló eseményekkel, akkor a most bepontosodó Szaturnusz-Uránusz szextil a két bolygó 1988-ban elindított ciklusnak egy fontos mérföldkövét jelenti. Ennek a ciklusnak a vezérlőelve a régi rendszerek lebontása és az új felépítése, hol drasztikusabb, hol enyhébb formában. A lassú bolygók páros ciklusairól, különösen a most aktuális Szaturnusz-Uránusz ciklusról egy következő bejegyzésben olvashatsz.

A Szaturnusz és az Uránusz közötti szextil még kétszer pontosodik be:

  • 2025. augusztus 12-én és
  • 2026. január 20-án.

Mind a két alkalom képlete figyelemre méltó. Elöljáróban annyit, hogy az augusztusi képletben a retrográd Szaturnusz a Kosban együttáll a retrográd Neptunusszal (az együttállás 2026. február 20-án lesz egzakt), szextilben a Plútóval, aki trigonban áll az Ikrek Uránusszal. Így gyakorlatilag négy civilizációs ciklus is aktiválódik egyszerre és radikálisan alakítja át a társadalmi, gazdasági, politikai, hatalmi struktúrákat az aktuális ideológiák mentén.  

A harmadik bepontosodásnál pedig 2026 januárjában a Szaturnusz a Halakban van újra, időközben visszahátrál oda (a Neptunnal együtt), az Uránusz is visszahátrált a Bikába. Itt megint egy háromszöget láthatunk a Plútó mellé még betársulva a Nap, Merkúr, Vénusz és a Mars is.  Nem mindennapi állás, az előz nap (2026.01.19.) még a Hold is ott áll közöttük és gyakorlatilag minden bolygó a Jupiteren kívül ennek a háromszögnek a részét képezi.

Remélhetőleg a neptunuszi látomások addigra kikristályosodnak és globális szinten is életképes ideológiára épülő jövő bontakozik ki.

Egyéni szinten pedig igazítsd be életed hajójának orrát a megfelelő irányba, tárd ki a szívedet és elmédet, bontsd ki a vitorlákat és indulj el a szelek szárnyán.

Kapcsolódó: Szaturnusz-Uránusz ciklusa
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Mindig érdekesek a beszélgetések, ha két ember spirituális témákat érint. Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem. Volt köztünk szó sok mindenről, ezek egyike, a reinkarnáció kérdése is lenyűgöző volt történeteit hallgatva. Inanna felnyitotta a szemem a láthatatlan világ felé. Ennek egy részét adom most közre.

Ft

Ebben a jegyzetben röviden bemutatom az édesanyával való kapcsolat fontosságát és hatását, valamint megjelenését a születési képletben, az MC-IC tengely, mint a szülői tengelyt az egyes jegyekben, továbbá a Hold értelmezéséhez szükséges irányelveket (jegyek,
házak, fényszögek) kiemelten a kihívást jelentő fényszögkapcsolatokat.

Ártartomány: 2990 Ft és 3990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

Az “Alkalom” hátterű kép választása, családi ünnepekre, céges rendezvényekre, cégalapításhoz vagy fontosabb emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

…azoknak, akik az önismeretet rendszerszinten és időbeli összefüggéseiben szeretnék megérteni. A klasszikus kronobiológia továbbgondolt, bővített rendszere – mélyebb önismeretet, szélesebb értelmezési lehetőségeket és gyakorlati alkalmazást kínálva online tanfolyam keretében.

  • Azonnali hozzáférés vásárlás után
  • Nincs időkorlát
  • Saját tempóban végezhető

 

59000 Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)