Összes cikk

Aktuális korszellemünk radikális átalakulása A Plútó a 18. század óta először jár a Vízöntő jegyében. Első alkalommal 2023. március 23-án ízlelgette a szellemi energiákban bővelkedő Vízöntőt, majd most január 21-én lép újra át a Bakból a Vízöntőbe és „véglegesen” november 19-én hagyja el a Bak jegyét (kb. 240 évre) és

20 hónapos vizsgaidőszak következik Nagy nap ez a mai (is), mert az erő, a hatalom és a transzformáció bolygója a Plútó 15 év után jegyet vált, a Bak jegyéből átlép a forradalmi Vízöntő stációjába. A lassú bolygók jegyváltása nagy energiákat mozgat meg, elsősorban kollektív szinten. A Plútó egy generációs bolygó,

A Plútónak körülbelül 248 évre van szüksége ahhoz, hogy teljes kört leírjon. Ennek az égitestnek a tranzitjai rendkívül hosszan tartóak, és szinte csak generációkra hat. 1-1 jegyben eltöltött ideje akár 20 év is lehet. Személyes tranzit esetén csak a Plútóra fényszöget vető égitestet vizsgáljuk. Bármelyik részét érinti is a Plútó életünknek, az

A Plútó sok évet tölt ugyanabban a jegyben, ezért generációs bolygónak tekintjük, mivel sokaknak van ugyan az a Plútó jegye. Ez azt jelenti, hogy nem különösebben személyes, de ha egy személyi bolygóhoz vagy fővilágítóhoz kapcsolódik (Naphoz, Holdhoz, Merkúrhoz, Vénuszhoz vagy a Marshoz), az értelmezés sokkal relevánsabb. A Plútó a bennünk lévő mágikus

Szenvedélyeid harciasan, versenyhelyzetekben élied meg. Ellenfeled egyben ellenség is számodra. Akaratod szélsőséges, félelmetes és hajlamos vagy – akár fizikailag is – hatalmaskodni mások felett. Rög-eszméd lehet a megmérettetés; ennek érdekében provokálsz, manipulálsz. Generációjának feladata az önérvényesítés módszereinek gyökeres átalakítása. Ha túlmentél minden határon, egódnak el kell pusztulnia, és újjá kell

Szenvedélyeid az anyagiak és az életélvezet területén éled meg. Szélsőséges mértékben tudod halmozni az anyagi javakat, és fortélyosan hatalmaskodásra is felhasználhatod őket. Számodra a testi örömök is lehetnek a hatalom eszközei. Rögeszméd lehet saját magad bebiztosítása anyai javakkal, de ez sok esetben az egész vagyonod elvesztéséhez is vezethet. Generációdnak feladata

Szenvedélyeid az ismeretszerzésben, közvetítésben és kapcsolatteremtésben éled meg. Túlzásba tudod vinni a nyüzsgést, szinte saját magad is megőrjíted vele. A kommunikációval és a tanulással olyan információk birtokába jutsz, amelyeket később hatalmaskodásra használhatsz fel. Rögeszméd, hogy az információk terén a mennyiség fontosabb a minőségnél. Generációdnak feladata az ismeretekkel való bánásmód felelősségteljes

Szenvedélyeid a családban és az otthonában éled meg. Szélsőségesen képes vagy kötődni, amivel szinte elszívod szeretteid energiáját, életképtelenné teszed őket. Rettegsz az élettől, ezért csak szimbiózisban tudsz élni másokkal. Gondoskodásod és kedveskedésed eszköz a hatalmad megerősítésére. Rögeszméd, hogy környezetednek égető szüksége van rád. Generációdnak feladata a nehézségek és veszteségek ellenére

A szerelemmel, a romantikával, a sorssal, az önkifejezéssel, a gyerekekkel és a kreativitással kapcsolatos érzéseid intenzívek. Könnyen elmehetsz a végletekig, amikor ezekre a dolgokra törekszel, vagy amikor a szíved követed és örömödet leled. A törekvés, hogy kitűnj ezen életterületek bármelyikén, olykor olyan nyomást gyakorol rád, hogy ritkán érzed magad elégedettnek az elért

Az a törekvésed, hogy kitűnj a munkád, öngondoskodásod, szokásaid, szolgáltatásaid vagy az egészségre és a jólétre való odafigyelésed révén, olykor olyan nyomással járhat, hogy nem mindig érzed magad elégedettnek az ezeken a területeken elért eredményeiddel. A cél az kell, hogy legyen, hogy személyes hatalmat szerezz a munkád iránti szereteten vagy

A másokkal fennálló kapcsolataid megreformálására irányuló törekvés olykor olyan nyomással lehet terhelt, hogy nehezen engeded el magad, vagy nem vagy elégedett az ezen területeken elért eredményeiddel. A cél az kell legyen, hogy erősebbnek érezd magad azáltal, hogy képes vagy kompromisszumot kötni és tisztességesen bánni másokkal, nem pedig az, hogy kapcsolataid

Az intimitással, szexualitással, függőséggel, kötődéssel és támogatással kapcsolatos érzéseid intenzívek. Könnyen elmész a szélsőségekig, amikor mélyebb kapcsolatot keresel valakivel, vagy egy különleges projektet, vagy célt keresel. Az a törekvés, hogy kitűnj ezeken a területeken, olykor olyan nyomást tesz rád, hogy ritkán engeded meg magadnak, hogy elégedettnek érezd magad. Lehetséges, hogy az átlagnál

Nagyon komolyan veszed a hitedet és az életfilozófiádat. Mélyen hiszel a személyes szabadságban, a toleranciában és a kultúrák összehozásában. Az igazság feltárása küldetés lehet. Hajlamos vagy megkérdőjelezni a létező hiedelmeket és ideológiákat. Ha korlátozónak tekinted őket, és törekvésed, hogy kitűnj a hiedelmeken keresztül, vagy megreformokat hozz, olyan nyomást gyakorol rád,

Hatalmas az a törekvés, hogy a feladataidon keresztül tűnj ki. Valójában túlzott nyomást gyakorolhat rád, hogy elérd céljaid. Az üzleti élet, a kormányzat, a kereskedelem, a társadalom és más gyakorlati ügyek reformja és javítása kritikus lehet számodra. Ügyelj arra, hogy ne tagadd meg magadtól a fiatalos játékokat, mert túl gyorsan kellett felnőnöd vagy

Az a törekvés, hogy megkülönböztesd magad másoktól, erős. Azonban eltökélt szándékod, hogy átalakítsd, megreformáld és javítsd a csoportok összefogását, valamint a csoportokra, társadalmi gyakorlatainkra és egyéniségre vonatkozó nézeteket. Felesleges nyomást gyakorolhatsz magadra, hogy elérd ezeket a célokat. Mivel nagyon komolyan veszed a társadalmi szerepvállalását, ügyelj arra, hogy ne tagadd meg

Szenvedélyeid a világtól elvonulva éled meg. Ilyenkor művészi eszközökkel fejezed ki lefojtott belső energiáid, vagy szenvedélybeteggé válsz. Kapcsolati függőségeidben is feloldódhatsz. Hatalmi játszmákban abszolút alávetett és önfeláldozó vagy, mégis mindig úgy történik, hogy mások megteszik helyetted, amit szeretnél. Mivel nem is törekszel az önérvényesítésre, a sors elmélyíti áldozatszereped. Rögeszmés álmodozó

Lehull a lepel A Nap és a Plútó szembenállása minden évben megtörténik egyszer. A mostani 2022 július 20-án hajnalban pontosul be, hatása néhány napig érezhető intenzíven. Szembe kerül a tudatos és a tudattalan, a fény és a sötétség, a jó és a rossz. Napvilágra kerül a rémisztő valóság, ami a

Amikor a Plútó a Kos jegyen halad keresztül:

Amikor a Plútó a Bika jegyen halad keresztül:

Amikor a Plútó az Ikrek jegyen halad keresztül:

Minden reggel!

Csatlakozz ésolvasóhoz, és kezdd a napodat ezzel.
Megkapod levélben az aznapra érvényes asztrológiai állásokat, szöveges magyarázattal.

Természetesen INGYENES :)

Ígérjük, hogy soha nem fogunk spammelni! További információért tekintsd meg Adatvédelmi irányelveinket.
Amúgy meg minden levél alján egy gombnyomásra le is iratkozhatsz.

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)