Merkúr a legnagyobb nyugati kitérésén – Megérzésből megvalósítás

Asztrológiailag és csillagászatilag is izgalmas jelenség zajlik a napokban, ugyanis a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr, eléri legnagyobb nyugati kitérését. A Merkúr pályájának sajátossága, hogy mindössze nagyjából 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat, és olyan szoros közelségben kering hozzá, hogy sosem távolodik el 28 foknál messzebbre tőle. Ez a fizikai korlát határozza meg a bolygó láthatóságát is, az év nagy részében szó szerint elvész a Nap vakító fényében, és kizárólag a legnagyobb elongáció, azaz kitérés környékén bukkan fel a horizonton, az esti vagy a hajnali égbolt ékköveként.

Kép: Merkúr legnagyobb keleti és nyugati kitérése

A Merkúr a direkt irányba fordulása után (március 20.) most éri el ezt a maximális távolságot, így fényes hajnalcsillagként ragyog fel a napfelkelte előtt. Ez a pozíció a tisztánlátás és a megvalósítás időszakát jelzi. A Merkúr 2026. április 9-én hagyja el véglegesen a retrográd árnyékot a Halak jegyének 22. fokánál, ami egy fontos mérföldkő az intellektuális folyamatokban. Amíg a bolygó hátráló mozgást végzett, a gondolatok befelé fordultak, az ötletek pedig még csak képlékeny, embrionális állapotban léteztek a Halak jegyének intuitív és álomszerű közegében.

A legnagyobb nyugati kitérés pillanata azonban vízválasztó. Ez az az időpont, amikor a korábban született, belsőleg megmunkált új ötleteket végre el kell kezdeni átültetni a gyakorlatba. Míg a Nap a Kos jegyében haladva az akaraterőt és az indító energiát szolgáltatja, a tőle távol lévő, hajnalcsillagként tündöklő Merkúr biztosítja a szükséges rálátást és intellektuális függetlenséget. Most jött el az ideje a már elindított tervekkel való határozott továbbhaladásnak.

Ez a konstelláció, amelyben a Nap és a Merkúr félszextilben állnak egymással, két teljesen eltérő világot kötnek össze, a Kos nyers, kifelé áradó akaratát és a Halak befelé figyelő, határtalan intuícióját. Bár e két minőség alapvetően eltérő, azonban éppen azt a belső súrlódást teremti meg, amely fejlődésre késztet. Arra ösztönzi az egót, hogy ne rohanjon fejjel a falnak, hanem tanuljon meg hallgatni az elme mélyebb megérzéseire. Ez a különleges kapcsolat teszi lehetővé, hogy a cselekvés ne csupán impulzív, hanem bölcsen vezetett legyen. A hajnali Merkúr a Nap előfutáraként ugyanis azt üzeni, hogy a Halak csendjében megszületett belső látomásokat és víziókat most kell a Kos erejével valóra váltani.

Kapcsolódó:
Merkúr ciklusa és retrográd időszakai
Merkúr legnagyobb keleti kitérése és retrográd ciklusa
Retrográd Merkúr a Halakban: A szív hangja megszólal

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A három kötet egyben

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

A Fényszögek a radixban segít megfejteni a születési képleted rejtett mintázatait – világosan, érthetően, mégis mély tartalommal.

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Nyomtatott könyv formátumban ! 

Az eredeti ár: 23700 Ft.Jelenlegi ár: 20900 Ft.

Ez a termék, csak regisztráció után vásárolható meg! (a MIÉRTre? az oldal alján térünk ki) Kérjük lépj be: Belépés/Regisztráció.

16900 Ft

Sokan azt mondják, hogy még a csapból is a coaching folyik. Másoktól meg azt hallani, ők még sosem hallottak róla. Valószínű, hogy mindkét állítás igaz, de hogy mi is a coaching valójában, azt kevesen tudják. Ezért szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.

Ártartomány: 2490 Ft és 3990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

…azoknak, akik az önismeretet rendszerszinten és időbeli összefüggéseiben szeretnék megérteni. A klasszikus kronobiológia továbbgondolt, bővített rendszere – mélyebb önismeretet, szélesebb értelmezési lehetőségeket és gyakorlati alkalmazást kínálva online tanfolyam keretében.

  • Azonnali hozzáférés vásárlás után
  • Nincs időkorlát
  • Saját tempóban végezhető

 

59000 Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)