Kezdőlap » Blog » Asztrológia » Nyilas Újhold

2024. december 1.

Újholddal indul az év utolsó hónapja, mely a Nyilas jegyének 9°33’-én teljesedik ki december 1-jén reggel 7:21-kor. Az Újhold az új kezdetek friss energiáját hordozza magában, hatása a következő újholdig érvényesül, jelen esetben december 30-ig, ezért is különleges ez a hónap, mert két Újholdja van.

Figyelemre méltó, hogy az Újhold a budapesti képlet Aszcendensén áll (1 fokon belül), melynek üzenete nekünk nyíltan és hangsúlyosabban jelenik meg és némi optimizmusra ad okot. Nem úgy, mint az oroszoknak és az ukránoknak, akiknek az Újhold a 12-es házukban teljesedik ki, szemben a deszcendensen álló Jupiterrel, ami mindent, így a fennálló konfliktust és a háborút is felnagyíthatja ebben az időszakban. Ráadásul a Jupiter az Újhold uraként és szűmüzetésben áll szemben az Újholddal, ami még inkább felerősíti az energiákat. Nyilván, bármi is történik az ránk is hatással van.

Érdekes megnézni a fontosabb eseményeknél az egyes országokra felállított képleteket. Tőlünk nyugatra Németországtól már a Skorpió jegye emelkedik az aszcendensen és az Uránusz kerül a deszcendensre, ami kívüről érkező váratlan helyzetekre hívja fel a figyelmet. Brüsszel esetében is így van, reméljük, hogy elkezdenek egy kicsit másképp gondolkodni és hirtelen megvilágosodni az ottani döntéshozók.

Az égi bolygómozgások nagyon jól tükrözik a földi eseményeket, körvonalazódik ugyan a helyzet (ezt asztrológia nélkül is látjuk), de pontosan nem lehet megjósolni mi történik. Szerencsére mindig van lehetőség meghozni a jó döntést. Ebben bízunk most is, hogy a világ vezetőinek ne guruljon el a gyógyszere, maradjanak a józan ész határain belül. Majd látjátok, hogy a bolyók mindent megtesznek ezért és felkínálják a lehetőségeket, a többi rajtunk múlik.  

A Nyilas Újhold arra hív, hogy találj valami nagyobbnak értelmet az életedben. Ha túlságosan belemerültél, netán elvesztél a hétköznapi élet részleteiben, most ki tudsz lépni ebből. Kiváló időszak arra, hogy a dolgokat és főleg magadat kibővítettebb nézőpontból láthasd, régi céljaidat átgondolhasd egy új perspektívából, vagy új célokat találj ki.

A Nyilas Újhold arról szól, hogy foglalkozz azzal a gondolattal, amit a valódi értékrended és lelki igényed szerint szeretnél megvalósítani. Ehhez őszintének kell lenni magaddal! Ha az előző stációban, a Skorpió havában képes voltál lemerészkedni mélyebb rétegeidbe és szembenézni az ott levő önmagaddal és meghaladni azt, akkor most felszárnyalhatsz a mélyből, olyan szabadságot és távlatokat kaphatsz, amiről korábban álmodni sem mertél. A Nyilas kalandra hív és arra ösztönöz, hogy még több lelkesedéssel, önbizalommal és hittel fedezd fel a még feltérképezetlen területeket.

De más is van az égen, szerencsére, mert különben ki tudja hol állnánk meg. Az Újhold kvadrátban van a Szaturnusszal, és szembenáll a Jupiterrel, ezzel egy változó minőségű T-kvadrátot alkotnak (az alakzat olyan, mint egy T betű). A T-kvadrátok akár tranzitban, de a születési képletben is gyakran előfordulnak, ezekről is készül iromány hamarosan. Itt szeretném felhívni a téves elképzelésekre a figyelmet, ami ezzel a konfigurációval kapcsolatban elterjedt. Nem kell félni tőle a születési képletben, a legtöbb ismert ember képletében szerepel.

Egy dinamikus elvet képviselnek, ugyanis nehezen integrálható a két szemben álló planéta (vagy több, mint jelen esetben a Nap és a Hold). A csúcsbolygó, ami most a Szaturnusz állandóan megkérdőjelezi az egyensúlyt és igyekszik a felesleges energiát produktívvá tenni. Közben arra késztet, hogy győzzük le az utunkba került akadályokat a célunk felé vezető úton. Mivel ez a T-kvadrát változó minőségű jegyekben jön létre, így jellemzően mentális kihívások elé állíthat. Az Ikrekben hátráló Jupiter célja, hogy összekapcsoljon egy mélyebb és személyesebb igazságérzettel. Szembenállva az Újholddal szó szerint szembesít belső igazságunkkal.

Erről szól a Jupiter retrográd időszakának ez a mérföldköve is, amikor a Nap és a Jupiter szembenállnak egymással. A Jupiter retrográd ciklusa minden évben arról szól, hogy felülvizsgáljuk személyes értékrendszerünket. Érdemes beírni a naptárba, a Nap és a Jupiter szembenállása december 7-én történik (egy másik jelentős eseménnyel egyszerre), ami felerősít minden olyan helyzetet, ahol elfojtott vágyaink vannak. A helyzet robbanásveszélyesis lehet, különösen akkor, amikor intenzíven vágyunk valamit. A retrográd mozgás azt hangsúlyozza, amink nincs. Szembenézhetünk az összes elfojtott reményünkkel és vágyunkkal a ciklus első felében, amelyek most felnagyítva, túldramatizálva jelennek meg, ami katartikusan kitisztítja a levegőt. Ha a körülmények valamelyest rendeződtek, ez a tisztogatás lehetővé teszi a valós helyzet fokozatos asszimilációját, és ennek következtében a tervek fokozatos felülvizsgálatát.

A másik jelentős esemény december 7-én, a Mars retrográdba fordulása. Az Újhold képletben a Mars trigont vet az Újholdra (igaz, hogy ez a fényszög sosem fog bepontosulni, mert az Oroszlán 6 fokáról indul visszafele), de támogatólag hat az Újholdkor kibontakozó eseményekre, plusz motivációval és lelkesedéssel tölt fel. Figyelj, mit indítasz el, mert a trigon mindent támogat, nem csak a jó dolgokat! A Mars ezen kívül egzakt szextilben áll az Újhold képlet MC-jével, azaz az elérendő célokkal, így egy kis plusz energiát beletéve termékennyé teheted a következő időszakot. A Mars retrográd ciklusáról szóló jegyzetben további hasznos információkat találsz.  

A Merkúr is hátrál és szintén szembenáll a Jupiterrel. A retrográd Merkúr újragondoltatja az elmúlt időszakot, felismeréseket és megértést hozhat jellemzően azokon az életterületeken, ahol halad a radix felett. Rámutat, mi a helyes és mi nem, feltárhatod elképzeléseid gyenge pontjait és ráébredhetsz, melyek a kevésbé életképesek, amelyektől érdemes elrugaszkodni. Ehhez segítségül ezt a cikket érdemes elolvasni:

Továbbá érdemes még felírni a naptárba a Nap-Merkúr alsó együttállásának időpontját, ami december 6-án lesz, a tudatosodás kiemelt időszaka, ezért sem érdemes konkrét döntéseket hozni, amig retrográd a Merkúr, mert az időszak végére (dec. 15.) átértékelheted nézőpontodat.

Ami még érdekes, hogy az Újhold együttáll a Skorpió csillagkép legfényesebb csillagával az Antaressel, aki a Nyilas jegyének 10 fokán áll. Az Antares a Skorpió szíve, Mars és Jupiter természetű állócsillag. Jelentősége kiemelt, hiszen egyrészt a Tejutat, az istenek világát megtartó oszlop, egy belső dimenziókapu. Ráláthatunk saját belső alvilágunkra, szintet lépni azzal tudunk, ha tudatosítjuk és integráljuk. Azzal, hogy eltüntetjük, lenyomjuk, semmibe vesszük, nem érünk semmit, mert akkor is a részünket képezi és úgyis valamilyen analógiában megjelenik, mert egységben csak így lehetünk.

Másrészt az Antares Perzsia királycsillagainak egyike. A királycsillagok erőt adnak és elvezetnek a sikerhez, de az Antares esetében a kényszeres és rögeszmés hajlamik, valamint a szenvedélyesség hatására a vesztünkbe rohanhatunk, nem csak egyéni, de kollektív szinten egyaránt. Erre érdemes figyelni. Az Antaresről itt olvashattok.

Zárszóként a Nyilas Újhold margójára, kérdőjelezz meg mindent, még akkor is, ha a „legokosabb”(nak tűnő) ember állítja, és vizsgáld meg más nézőpontból. Járj utána, a dolgoknak, hiába fárasztóbb ez és kényelmesebb elfogadni a kész tényeket. Kezdj el élni a saját értékrendszered és hited szerint, és ne hagyd magad befolyásolni más emberek által. Még akkor sem, ha meg vannak győződve a saját igazukról, ami nem baj, csak akkor, ha ezt rád akarják erőltetni.

Örülök, hogy találkoztunk.

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!