Álom és valóság – Merkúr a Halakban

intuíció, fantázia és tudatos kommunikáció

2023. március 2-19.

A Merkúr képviseli az értelem elvét az asztrológiában, az Ikrek és a Szűz jegyek uralkodó bolygója. A Halak az intuíció és az álmok jegye, ködös és lágy, benne van minden pillanat és minden szín egyszerre, itt nem a logika és a racionális gondolkodás játssza a főszerepet. Az Ikrek kvadrátban, a Szűz szemben áll a Halak jegyével, ez is mutatja, hogy egymással összeegyeztethetetlen minőségeket képviselnek. Ha ebből a szempontból nézzük, nem túl ideális hely ez a Merkúrnak, gyorsan át is evez rajta, alig több, mint két hetet szán erre a stációra. Azonban mindennek van pozitív és magas szintű megélési lehetősége, és a Merkúr isteni csatornaként is szolgálhat nekünk. Lényeges mérföldköve ennek az időszaknak a március 16-17. lesz, amikor a Nap, a Merkúr és a Neptun együtt állnak. Erről majd később, előbb nézzük meg mit lehet kihozni ebből az időszakból.

A Halak logikája az intuícióra és az isteni inspirációra épít. A Merkúr számára ebben az időszakban megadatik a lehetőség, hogy a logikus gondolkodást az intuícióval kombinálja. Elképesztő szellemi teljesítményekre lehet ilyenkor szert tenni, gondolkodásunk fantáziadúsabb és képzeletgazdagabb lesz.

Ebben az időszakban különösen rá tudunk hangolódni a mély érzelmekre, amely gondolatainkat és kommunikációnkat egyaránt áthatja. Könnyebben hallgatunk a megérzéseinkre, ösztöneinkre döntéseink során is. Álmaink sokkal élénkebbek lesznek és plusz információval tudnak szolgálni a tudatalattinkban zajló folyamatokról.

A végtelen Halak birodalmában elménk szélesre nyílik, és olyan megoldásokat is találhatunk, melyekre korábban nem is számítottunk. Könnyebb lesz megérteni olyan dolgokat, melyeket korábban nem tudtunk megérteni. Megérthetjük félelmeinket és szorongásainkat, honnan jönnek, kihez tartoznak valójában. Ez pedig az első és alapvető lépés ahhoz, hogy fel tudjuk oldani őket. Együttérzőbbé válunk és képesek leszünk megbocsátani magunknak és másoknak is. A neheztelés rengeteg energiát von el és megbetegít egy idő után, ha van benned, ideje elengedni.

Lehet, hogy nehezebb lesz szavakba önteni gondolatainkat és benyomásainkat, mert elménk olyan messzi területekre vándorol a Halak birodalmában, melyekre nem lehet szavakat találni. Fontos fokozottan figyelni intuíciónkra, mert a tudatalattink könnyebben aktiválódik ilyenkor, és megmagyarázhatatlan módon bizonyosságot nyerhetünk a dolgokat illetően. Felismerjük, hogy az élet nem mindig logikus, nem minden fekete-fehér, és nem kell mindig mindennek tökéletesnek lenni. Nem kell mindent megtervezni, hanem egy kicsit haladni az áramlással.

Érzékenyebbek és befolyásolhatóbbak leszünk azáltal, hogy a szokásosnál többet tudunk befogadni, és ez túlterheltté is tehet. Ilyenkor könnyebben adódhatnak félreértések, nem figyelünk a részletekre, és értelmetlennek is tűnhet, amit mondunk, mivel nem az elménk diktálja a mondandónkat. Az idegrendszer is érzékenyebb lehet, fontos a megfelelő mennyiségű egyedül töltött idő, a feltöltődés, az elegendő alvás és pihenés. A meditáció, a jóga, az írás, a zene, a különböző kreatív alkotó tevékenységek is a kikapcsolódás kiváló eszközei lehetnek.

Mivel ez az időszak elménk számára inspirációban gazdag és korlátozásoktól mentes, csodálatos új lehetőségeket teremthetünk, tulajdonképpen bármit megteremthetünk, amit csak szeretnénk a sors adta kereteken belül, ugyanis a világunkban manifesztálódó események alapja az, amit tudatosan vagy tudat alatt lejátszunk magunknak a képzeletünkben.

Teremts valami szépet az életedben, hogy az álomból valóság legyen!

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A dekádok rendszerére nem igazán fordítanak figyelmet az asztrológusok, mert a születési képlet értelmezése már önmagában is összetett feladat. Azonban érdemes vele mélyebben foglalkozni, mivel számos plusz információ nyerhető ki általa.

Ártartomány: 3900 Ft és 4900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Az eredeti ár: 5900 Ft.Jelenlegi ár: 4490 Ft.

Ártartomány: 7900 Ft és 9900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Mindig érdekesek a beszélgetések, ha két ember spirituális témákat érint. Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem. Volt köztünk szó sok mindenről, ezek egyike, a reinkarnáció kérdése is lenyűgöző volt történeteit hallgatva. Inanna felnyitotta a szemem a láthatatlan világ felé. Ennek egy részét adom most közre.

Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)