Összes cikk

Nyitó és záró bolygóállások Aspektusok, jegy- és irányváltások, Új- és Teliholdak Augusztusban is több jelentősebb esemény vár ránk. Elérkezünk a Szaturnusz és az Uránusz által 1988-ban indított ciklus, az Uránusz és a Neptunusz 1993-ban indított ciklusa egy-egy mérföldkövéhez, továbbá az Uránusz-Neptunusz-Plútó által alkotott és nagyon ritkának számító kis háromszög legszorosabb

2025. május 10–26. A gyors, rugalmas és mozgékony Merkúr május 10-én elhagyja a bátor és lendületes Kos tüzes jegyét, hogy belépjen a stabil és megfontolt Bika földies birodalmába. Itt azonban nem időzik sokáig, hiszen május 26-án már az Ikrekben folytatja útját. Amikor a Merkúr áthalad a Bikán, gondolkodásunk nyugodtabbá, megfontoltabbá

Nyitó és záró bolygóállások Aspektusok, jegy- és irányváltások, Új- és Teliholdak Májusban igazán színes és eseménydús égi hatásokra számíthatunk: lesz itt minden, ami megmozgatja a szívünket és az elménket is. A szerelem és az együttérzés hullámai éppúgy elérhetnek minket, mint a türelmet és kitartást igénylő feladatok. Kapunk lehetőséget a mély

2025. február 17-23. Febr. 18-án a Nap is belép a Halak jegyébe, ezzel zárja éves körét a zodiákuson. Nekünk sem ártana egy kicsit lelassulni és befelé tekinteni, összegezni az eddig történteket és lelkileg is utolérni magunkat. Ez az időszak a tavaszi napfordulóig (márc. 20.), inkább a pihenés, az álmodozás (lásd

2024. december 9-15. Hétfő 12.09. Hold-Neptun együttállás Mielőtt a Hold átlép a Kos jegyébe hétfő délután, együttáll a Halakban a Neptunnal. Ezáltal zavar keletkezhet az érzékelésben, könnyebben ki vagy téve a megtévesztésnek. Sokkal könnyebben átveheted mások gondolatait és érzéseit, és ettől nem biztos, hogy jól érzed magad. Kell hozzá némi

2024. október 28. – november 3. Hétfő 10.28. Mars-Neptunusz trigon Ebben az időszakban érzékibb, kedvesebb és kreatívabb lehetsz, vonzóbbnak érezheted magad, ezért jó alkalom a romantikus találkozásokhoz, igazi testi lelki kapcsolódáshoz. Most könnyebb olyan partnert bevonzani, aki kevésbé agresszív, viszont spirituálisan fogékonyabb. Ilyenkor felerősödhet a képzelőerőd és fantáziád, nagyobb lelki

2024. szeptember 30 – október 6. Hétfő 09.30. Mars-Szaturnusz trigon Erőt, ambíciót és kitartást ad, hogy vállalni tudd a nehezebb feladatokat. Csökkenti a türelmetlenséget, nagyobb önfegyelmet biztosít, kevésbé leszel tétovázó és ingatag. Nem ugrálsz egyik projektről a másikra, megtalálod a hatékony módszereket és be tudod fejezni a megkezdett dolgokat. Segít

2024. szeptember 9-15. Hétfő 09.09. Merkúr a Szűz jegyében Az értelem elvét képviselő Merkúr belép egyik otthonába a racionális Szűz jegyébe, ahol szeptember 27-ig tartózkodik. Amikor a Merkúr a Szűz jegyében jár elménk élesebben működik, beszédünk precízebb lesz és hatékonyabban tudunk kommunikálni másokkal, kevésbé köntörfalazunk és rögtön a lényegre törünk.

2024. július 22-28. Hétfő 07.22. Merkúr-Uránusz kvadrát Jöhetnek kiszámíthatatlan események, váratlan és felkavaró hírek, ami idegességet és nyugtalanságot okozhat és arra késztet, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Ilyenkor nagyobb az esélye a vitáknak, félreértéseknek, mások megbántásának, mivel gyakran előfordul, hogy hirtelen, gondolkodás nélkül kimondunk olyat is, amit egyébként nem tennénk. A

2024. június 17-23. Hétfő 06.17. Vénusz-Neptun kvadrát Elbizonytalanodhatsz, mert nem tudod pontosan, hogy a valóságot érzékeled-e. Ez egy érzelmileg sebezhetőbb időszak, néhány napig tart. Ha párkapcsolatban élsz, és a kölcsönös bizalom és megértés kialakult, akkor ez a tranzit nem jelent nehézséget. Ha most ismerkedsz, hajlamosabb lehetsz a tudattalan képeid kivetítésére

2024. január 29 – február 4. Hétfő 01.29. Vénusz-Jupiter trigon Jókedv, optimizmus és a szeretet érzése hat át. Most jobban ki tudod fejezni személyiségednek szeretetteljesebb és barátságosabb oldalát. Jó alkalom randevúzásra, társasági élethez, utazáshoz és a problémás kapcsolatok javítására, otthonod, irodád szépítésére. Pénzügyi befektetéseid most sikeresek lehetnek, vagyonod gyarapodhat. Kedd

2024.01.27. A forradalmiság és az innováció elvét képviselő Uránusz már két napja áll az égen és holnap befejezi tavaly augusztus 29. óta tartó hátráló mozgását és elindul előre a Bika jegyének 19°5’-éről. Az Uránusz hajlamos elszakítani minden olyantól, ami biztonságos. Olyan, mint egy égi ébresztőóra, ami hírtelen felébreszti természeted alvó

2024. január 22-28. Hétfő 01.22. Hold-Vénusz-Neptun T-kvadrát A szeretet, vonzalom és a gyengédség iránti igényed felerősödhet, de nem biztos, hogy megfelelően érzékeled a valóságot, valamint érzelemileg sebezhetőbbé válhatsz. A most induló kapcsolatoknál kérdéses, mennyire lesznek tartósak, ugyanis most hajlamosabb lehetsz tudattalanul túlidealizálni a partneredet. Adódhatnak párkapcsolati feszültségek is, de ez

2023. december 25-31. Hétfő 12.25. Vénusz-Neptunusz trigon Teljes egészében áthatja az Ünnepet. Együttérzésed és a másoknak való segítségnyújtás iránti késztetésed fokozódik. A Vénusz a romantikus, földi szerelemről, a Neptunusz az isteni, transzcendentális, feltétel nélküli szerelemről szól. Ez az aspektus elhozhatja a mennyei szerelem érzését, vagy azt, hogy jobban rá tudj

2023. október 28. Elérkeztünk az idei fogyatkozási szezon utolsó állomásához, a legközelebbi 2024 márciusában lesz. A két héttel ezelőtti Napfogyatkozás után egy részleges Holdfogyatkozásban lesz részünk, ami Európából is szabad szemmel jól megfigyelhető, teljes ideje 4 óra 25 perc, a részleges fogyatkozás időtartama 1 óra 18 perc (hatása a tradicionális

Hétfő 10.23. Nap a Skorpióban A Skorpió a mélység, az intimitás és a szélsőséges érzések jegye. Amikor a Nap a Skorpióba lép, a felületesség és a középszerűség nem elégít ki minket. Ott van bennünk a vágy, hogy a dolgok mélyére ássunk. Mindaz, ami rejtett, tabu, titkos vagy elfojtott, érdekel bennünket.

Nézz szembe a legbelsőbb félelmeiddel! Égi kommunikátorunk október 22-én vasárnap átlépett a Skorpió jegyébe, ahol november 10-ig folytatja útját. A Merkúr a többi bolygóhoz képest elég gyorsan halad át a jegyeken, átlagosan 3 hetet tölt egy jegyben, kivéve, ha retrográd. Jelenleg már csak alig több, mint másfél fokot halad előre

2023. június 19-25. Hétfő 06.19. Nap-Neptun kvadrát A vasárnapi ikrek újholdnak is aktív résztvevője volt a Neptun, a Nappal (tudatos én) való feszült (kvadrát) fényszög kapcsolata ma pontosodik be. Az átlagnál fogékonyabb leszel a mélylelki dolgokra. Ügyelj arra, hogy ne kergess hamis illúziókat, ne idealizáld túl az embereket, mert a

04.03-04.09. A héten kiélvezhetjük az élet naposabbik oldalát, értékelni tudjuk és örömünket lelhetjük abban, amink van, az anyag biztonsága, a szeretet, szerelem és az öt érzékszerv világa kiemelt szerepet kaphat. Ugyanis ezt az időszakot főként a Vénusz uralja, nem csak azért, mert a Bika jegyében halad, hanem miután a Merkúr

Hallgass a szívedre, de használd az eszedet is! A hétfőt sokan amúgy sem szeretik, nagy váltás a hétvége után, és még a Szaturnusz is piszkálja a Holdat, úgyhogy ezt a napot ne olvassátok el ? De szerencsére a Hold fényszögei pár órát tartanak csak, így a hétfő délután már derűsebb

Minden reggel!

Csatlakozz ésolvasóhoz, és kezdd a napodat ezzel.
Megkapod levélben az aznapra érvényes asztrológiai állásokat, szöveges magyarázattal.

Természetesen INGYENES :)

Ígérjük, hogy soha nem fogunk spammelni! További információért tekintsd meg Adatvédelmi irányelveinket.
Amúgy meg minden levél alján egy gombnyomásra le is iratkozhatsz.

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)