Mit indít el a mai Napfogyatkozás?

2026. augusztus 12.

A fogyatkozások olyanok, mint a reflektorfények, bevilágítják életünk adott szegmensét. Főleg akkor jelentősek, ha az adott életterületen már régóta a szőnyeg alá söpörtük a problémákat. Ezért jó alkalom, hogy tudatosítsuk az adott témákat. Amikor ezek a rejtett problémák felszínre kerülnek, akár drámai változásokkal is járhatnak.

A fogyatkozások nem eredendően rosszak, egy intenzív időszakot jeleznek és elindíthatnak bizonyos folyamatokat. A radixra vetítve, ha valamely bolygót érintik, azt érzékennyé teszik egy időre, de még akkor is felkavarhatnak bizonyos témákat abban a házban, amelyet érintenek, ha nem áll ott bolygó.

A meg nem oldott és felgyülemlett problémákat megvilágíthatják és megbolygathatják, de ez önmagában nem rossz, hiszen lehetőséget teremthet a megoldásukra. Az a kérdés, hogy hogyan állunk hozzá és mi lesz a válaszreakciónk. Mivel a Holdcsomópontok tengelyét érintik, mindkét házpárral érdemes foglalkozni, ugyanis ami az egyiket érinti, kihat a másikra is.

A tradicionális asztrológia nem tartja harmonikus vagy pozitív eseményeknek a fogyatkozásokat a fénykiesés végett. Minél közelebb áll a sötétülés a teljeshez, annál erősebbnek tekinti a hatását.

Ptolemaiosz szerint a Napfogyatkozás hatása annyi évig tart, ahány óráig tart az elsötétülés, a Holdfogyatkozás hatása pedig ugyanennyi hónap. A mostani Napfogyatkozás hazánkban 19:20-tól 20:11-ig tart, vagyis 51 percig, a csúcspontját 19:47-kor éri el. Az említett ptolemaioszi kulcs alapján ez hozzávetőleg 10 hónapos időszakot jelölhet, amelyben a fogyatkozás témái újra és újra aktiválódhatnak.

A lényeg azonban nem feltétlenül maga az augusztus 12-i nap. Egy fogyatkozás valódi személyes jelentőségét mindig a születési képlettel való kapcsolata mutatja meg, és különösen érdekes lehet az is, amikor a későbbiekben egy bolygó újra eléri azt a zodiákus fokot, ahol a fogyatkozás létrejött.

Mit jelent a mostani Napfogyatkozás egyéni szinten?

A 2026. augusztus 12-i Napfogyatkozás az Oroszlán 20. fokán jön létre, 19:47-kor éri el a csúcsát. Egyéni szinten nem az a legfontosabb kérdés, hogy a fogyatkozás látható-e az adott helyről, hanem az, hogy a fogyatkozás zodiákus pontja milyen kapcsolatban áll a saját születési képletünkkel.

Napfogyatkozás (2026. augusztus 12. 19:47 Budapest)

Érdemes megnézni, hogy az Oroszlán 20. foka melyik házba esik a saját radixban, illetve alkot-e szoros fényszöget valamelyik radixbolygóval vagy tengellyel. Az érintett életterületen jelenhet meg legerősebben az a téma, amely felismerést, lezárást vagy egy régi működésmód meghaladását kívánja.

A születési képlet és a fogyatkozás összefüggésében a főfényszögeket érdemes vizsgálni (a legjelentősebb az együttállás és a szembenállás) kb. 2 fokos orbiszt figyelembe véve.

Napfogyatkozás hatása (2026.08.12. 19:47 Bp.)

Amikor a fogyatkozás fényszöget alkot egy születési bolygóval, az adott életterület és bolygóenergia jelentős hangsúlyt kap, és az események iránya meghatározóvá válhat.

Együttállás esetén teljes megújulás, tiszta lap jelenhet meg. A bolygó által képviselt énrészünk vagy életterületünk radikális átalakuláson mehet keresztül.

Szextil esetén a változás nem feltétlenül látványos, de hozhat új ötletet, információt vagy segítő lehetőséget. Itt nekünk is tennünk kell valamit ahhoz, hogy kihasználjuk a fogyatkozás kínálta lehetőséget.

Kvadrát esetén egy külső esemény a falhoz szoríthat. Nem halogathatunk tovább, a feszültség olyan nagy lehet, hogy kénytelenek vagyunk változtatni a berögzült mintáinkon. Ez kényelmetlen lehet, de éppen ezért jelentős fejlődést indíthat el.

Trigon esetén a megújulás nem feltétlenül sokkoló, hanem támogató körülmények között mehet végbe. Kapuk nyílhatnak meg, és a változás könnyebben történhet.

Szembenállás esetén a változás nem feltétlenül belülről, hanem kívülről, másokon keresztül érkezik. Valaki vagy valami szembehelyezkedhet velünk, ami döntésre kényszerít. Ilyenkor egy kapcsolat vagy élethelyzet lezárása, illetve egy meghatározó találkozás is megjelenhet.

Nem csak a fogyatkozás napja figyelemre méltó

A mostani Napfogyatkozás esetében különösen érdekes, hogy az Oroszlán 20. foka a következő hónapokban ismét aktiválódik.

Természetesen nem folyamatosan, hanem főleg akkor, amikor egy planéta aktiválja a fogyatkozást, vagyis együttállásba kerül azzal a zodiákus pozícióval, ahol a Napfogyatkozás történt.

A Merkúr augusztus 20-án lép az Oroszlán 20. fokára. Ez lehet az első gyors aktiváció, amely információkkal, hírekkel, beszélgetésekkel, felismerésekkel vagy döntésekkel kapcsolhatja össze a fogyatkozás témáját. Valami, ami augusztus 12-én még csak érzékelhető vagy tudatosulóban van, itt konkrétabb formát ölthet.

A Jupiter október 4-én éri el az Oroszlán 20. fokát. Ez különösen figyelemreméltó lehet, mivel közben nem alkot aspektust egyik bolygóval sem. Így maga a Jupiter lehet a hangsúlyos aktiváló tényező. Ráadásul ura, a Nap a Szaturnusszal oppozícióban lesz, és a Holddal kvadrátot alkot. A Jupiter természetéből adódóan itt nem feltétlenül csak kedvező eseményekre kell gondolni, hiszen ugyanúgy felnagyíthat egy problémát vagy egy már meglévő folyamatot is, mint ahogy növekedést és kibontakozást hozhat.

A Mars november 4-én éri el az Oroszlán 20. fokát. Ez már sokkal direktebb aktiváció. A Mars a cselekvéshez, az akarathoz, a konfliktusokhoz, a kezdeményezéshez és a konkrét eseményekhez kapcsolódik. Ezért ami korábban felismerésként, információként vagy kibontakozó folyamatként jelent meg, ekkor már cselekvést vagy határozottabb döntést igényelhet.

Érdemes tehát ezt a három időpontot is figyelemmel kísérni!

Ez nem azt jelenti, hogy ezeken a napokon biztosan történnie kell valaminek. Ezek a tranzitok azt mutatják meg, hogy egy már kijelölt pont mikor válhat ismét hangsúlyossá. Hogy ez konkrétan milyen formában jelenik meg, azt a radix és az egyéb aktuális tranzitok együttese dönti el.

Erre már volt egy érdekes példa az idei februári Napfogyatkozásnál is. A februári fogyatkozás a Vízöntő 28°-án jött létre, miközben az USA radix Holdja a Vízöntő 27°-án áll, így a fogyatkozás eleve nagyon szoros kapcsolatba került az ország képletének Holdjával. Amikor később a Mars elérte a februári fogyatkozás fokát, ismét aktiválta ezt a fogyatkozási pontot, és egyúttal az USA radix Holdját is. Érdekes egybeesés, hogy az aktiváció időszakára esett az Irán elleni amerikai-izraeli katonai támadás is. Ez természetesen önmagában nem bizonyítja, hogy a tranzit okozta volna az eseményt, viszont jól szemlélteti, miért érdemes egy fogyatkozás fokát nemcsak a fogyatkozás napján, hanem a későbbi bolygóaktivációk során is figyelni.

Erről részletesen a “Kozmikus gyújtópont: Amikor az égbolt feszültsége a földön is robban” c. cikkemben írtam.

Mit érdemes tehát figyelni?

Ha szeretnéd megnézni, hogy ez a fogyatkozás személyesen érint-e, keresd meg a saját születési képletedben az Oroszlán 20. fokát.

Nézd meg, melyik házba esik, és hogy található-e a közelében radixbolygó vagy valamelyik fontos tengely. Ha van szoros kapcsolat, akkor különösen érdemes figyelni arra, mi történik az augusztus 12-i fogyatkozás környékén, majd az azt követő aktivációknál.

A legfontosabb kérdés ezért nem feltétlenül az, hogy „Mit hoz nekem a mai Napfogyatkozás?”

Sokkal érdekesebb azt megvizsgálni, hogy milyen témát világít meg nálam az Oroszlán 20. foka, és mi történik ezzel a témával a következő hónapokban, amikor a Merkúr, a Jupiter és a Mars újra aktiválja ezt a pontot.

Egy fogyatkozás nem feltétlenül megmondja, mi fog történni, hanem inkább megmutathatja, mire érdemes fordítani a figyelmünket.

A fogyatkozás hatása a Magyar Köztársaság képletében

Érdemes azt is megvizsgálni, hogyan érinti a mostani Napfogyatkozás a Magyar Köztársaság képletét. Az Oroszlán 20°-án létrejövő fogyatkozás a VII. házba esik, és mindössze körülbelül 2°-ra található a 8. házban álló radix Holdtól, amely 22° Oroszlánon helyezkedik el.

Magyar Köztársaság kikiáltása (1989. október 23. 12:03 Bp.)

Mundán asztrológiában a VII. ház elsősorban a nemzetközi kapcsolatokat, más országokat, szövetségeket, szerződéseket, diplomáciai viszonyokat, valamint a nyílt ellenfeleket és konfliktusokat jelöli. A 8. ház ezzel szemben többek között az állam pénzügyeivel, adósságaival, kötelezettségeivel, hiteleivel, adókkal, valamint a másoktól származó vagy mások felé fennálló pénzügyi függőségekkel kapcsolatos.

A Hold a mundán képletben különösen fontos szerepet tölt be, hiszen a lakosságot, a népet, a közvéleményt és a társadalom általános hangulatát is jelképezi. Így a fogyatkozás nem csupán a VII. ház által jelzett területeket érinti, hanem szoros kapcsolatba kerül a lakosságot jelölő, 8. házas Holddal is.

Ráadásul a VII. ház csúcsa Rákban van, és mivel a VII. ház ura a Hold, a két terület, azaz a nemzetközi kapcsolatok, szövetségek és konfliktusok témái összekapcsolódhatnak az állami pénzügyekkel, gazdasági kötelezettségekkel és pénzügyi függőségekkel.

A helyzetet tovább erősíti, hogy a Hold szorosan együttáll a leszálló Holdcsomóponttal. Ez arra utalhat, hogy a fogyatkozás nem feltétlenül teljesen új témát hoz, hanem korábbi, már meglévő vagy időről időre visszatérő társadalmi és gazdasági folyamatokat is újra felszínre hozhat. A fogyatkozás így egy már meglévő érzékeny pontot aktiválhat, és láthatóbbá teheti annak következményeit.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ebből automatikusan egy konkrét gazdasági válságot vagy valamely meghatározott politikai eseményt kellene levezetni. Sokkal inkább azt érdemes figyelni, milyen témák válnak hangsúlyossá, és milyen területek kerülnek egymással szorosabb kapcsolatba.

Ebben az esetben olyan helyzetek merülhetnek fel, amelyekben egy nemzetközi kapcsolat, szövetségi rendszer, megállapodás vagy konfliktus pénzügyi vagy gazdasági következményekkel jár, és mivel a Hold is érintett, ezeknek a folyamatoknak a lakosságra és a közvéleményre gyakorolt hatása szintén fontos lehet.

A fogyatkozási fok későbbi aktivációi

Különösen érdekes, ahogy korábban is említésrek került, hogy a fogyatkozás fokát a következő hónapokban több bolygó is újra aktiválja. Augusztus 20-án a Merkúr, október 3-án a Jupiter, majd november 3-án a Mars érkezik az Oroszlán 20°-ára. Ezek az áthaladások mindannyiszor újraérintik a fogyatkozás fokát, és ezáltal közvetetten a 22° Oroszlánon álló radix Holdat is aktiválják.

A Merkúr esetében elsősorban tárgyalások, kommunikáció, bejelentések, információk és döntések kerülhetnek előtérbe. A Jupiter felnagyíthatja és kiterjesztheti a már elindult folyamatokat, ezért októberben különösen érdemes figyelni arra, hogy milyen VII-8. házas témák válnak hangsúlyossá. A Mars már sokkal direktebb működést jelezhet, mivel novemberben konfliktusok, érdekkülönbségek, határozott intézkedések vagy konkrét cselekvések kerülhetnek előtérbe.

A három aktivációt ezért nem feltétlenül három különálló eseményként érdemes értelmezni. Sokkal inkább ugyanannak a folyamatnak egymást követő állomásait láthatjuk. Először információ, kommunikáció vagy döntés jelenhet meg, ezt követően a folyamat felerősödhet vagy kiteljesedhet, majd később konkrétabb intézkedésekben, konfliktusokban vagy cselekvésekben ölthet testet.

Éppen ezért a Magyar Köztársaság képletében a következő hónapokban különösen érdemes figyelni arra, hogyan kapcsolódnak össze a külkapcsolatok, a szövetségi viszonyok és a nyílt konfliktusok az állami pénzügyekkel, gazdasági kötelezettségekkel és a lakosságot érintő kérdésekkel.

Kapcsolódó:
Elipszek, azaz Nap- és Holdfogyatkozások
Mit jelezhet az augusztus 12-i napfogyatkozás a természet és az időjárás szempontjából?
2026. augusztus 12. – Részleges napfogyatkozás Budapesten
Napfogyatkozások hatása

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

Ft

Melyek a Mars retrográd ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)