Kos Újhold

Április 17-én 13:51-kor Újhold születik a Kos 27°28’-én. Az Újhold együttáll a sebzett gyógyítóként ismert kentaurral, Chironnal. Az Újhold ura a Mars a Kos első dekádjában együtt áll a Merkúrral, Szaturnusszal és Neptunusszal, erre a stelliumra pedig a Plútó vet szextilt.

Ez az Újhold jelentős és radikális kihívásokat és változásokat indíthat el, egyrészt arra hív, hogy őszintén nézz szembe azzal, ami sebezhetővé tesz és ami elbizonytalanít, ezzel elindulva a gyógyulás útján. Másrészt feltárja rejtett igazságokat, szembesítve a téveszmékkel és elavult ideológiákkal, lerombolva az illúziókat.

Kos Újhold (2026.04.17. 13:51 Bp.)

Ez egy mélyreható, de ingatag átalakulás időszakát jelzi, amelyet a bátor tettek mellett, az elmosódott valósággal, a korlátokkal és félelmekkel való szembenézés és a régi hiedelmek összeomlása jellemez. Az új kezdetek, az új álmok, de a kiábrándultság, a lemondás és káosz lehetőségét is magában hordozza.

Jó időszak új törekvések megvalósítására, új célok kitűzésére, új életmód elindítására, de nagyon tudatosnak és türelmesnek kell leni, mert tele lehet kihívásokkal, mint a félreértések, zavarodottság, a merev struktúrákkal való küzdelem és az elszabadult indulatok, melyek konfliktusokhoz vezethetnek.

Ez olvasható a 2026-os Asztrológiai Évkönyvben, amelyet tavaly ősszel állítottam össze, és még mindig érdemes beszerezni, hiszen az év nagy része még hátra van.

Azzal érdemes kiegészíteni, hogy az Újhold Chironnal való együttállása nem csak láthatóvá teszi a sebeket, hanem érezhetővé is, akár testi szinten vagy mély, zsigeri reakciók formájában. Ez az Újhold egy új korszakot indít el, amelyben a következő időszak gyógyulási folyamatainak alapjait tesszük le, és ösztönöz arra, hogy a gyengeségeinket erőforrássá alakítsuk és új fejezetet kezdjünk az életünkben.

Ez az időszak alkalmas arra, hogy végleg elengedjük azokat a mintákat, amelyek megakadályoztak abban, hogy önmagunk legyünk.

A folyamatot támogatja az Újhold és a Bika Uránusz közötti kapcsolat (félszextil), amely rávilágít, hogy régi fájdalmaink gyakran abból fakadnak, hogy nem tartottuk magunkat elég értékesnek. Az Uránusz váratlan felismerései segítenek átértékelni a stabilitáshoz való viszonyunkat, emlékeztetve arra, hogy a valódi gyógyulás kulcsa a mindennapi életmódunk bátor megváltoztatásában rejlik.

Ebben segít a Vénusz és a Jupiter harmonikus kapcsolata is (szextil), amely az érzelmi biztonságra, a családra és a belső békére irányítja a figyelmet. Azt üzeni, hogy a változtatások akkor lesznek tartósak, ha hosszú távon nyugalmat hoznak. Így a régóta húzódó ingatlanügyek vagy családi feszültségek is végre megoldás közeli állapotba kerülhetnek.

Az Újhold ura, a Kosban járó Mars rendkívül komplex szerepet tölt be, ugyanis tetteinket most a Neptunusz szubjektív jövőképei inspirálják, melyeket a Szaturnusz józanító szűrője helyez reális keretek közé. Az így kijelölt irányvonalat a Mars tölti meg dinamikával, a Merkúr pedig konkrét formát és hangot ad a szándéknak.

Ez a Kosban lévő bolygóstellium feszült kapcsolatban (kvinkunx és félszextil) áll a Holdcsomópontokkal (Szűz-Halak tengely), amely azt jelzi, hogy a múltban berögzült, kényszeresen rendszerező működésünk már nem kompatibilis az új célokkal, és sürgeti az elmozdulást a jövő felé.

Ez a hatás globális paradigmaváltásként is felfogható, ahol a puszta bizonyítékokhoz és a mérhetőhöz való ragaszkodást felváltja a szívből jövő bölcsesség. Kollektív szinten a túlszabályozott, rideg anyagi szemlélet kimerülését láthatjuk, és a világnak rá kellene ébrednie, hogy a bürokratikus megoldások már nem adnak valódi választ a válságokra.

Egyéni szinten pedig arra késztet minket (főleg azon az életterületen, ahol az Újhold megszületik), hogy hagyjuk abba az önostorozást és a tökéletesség hajhászását, mert az csak gúzsba köti az alkotóerőnket. Itt az ideje, hogy merev elvárásoktól az elfogadás és a belső bizonyosság útja felé mozduljunk el, és ne csak beszéljünk a változásról, hanem a tettek szintjén is megéljük azt.

Kapcsolódó:
Asztrológiai Évkönyv 2026

☽
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Tizenkét jegy. Huszonnyolc hétköznapi helyzet. Számtalan meggyőző magyarázat arra, hogy természetesen most sem mi vagyunk a hibásak.

Hogyan udvarolnak, szakítanak és kérnek bocsánatot a csillagjegyek? Mit tesznek, ha nem válaszolsz nekik, közeleg a határidő, elromlik valami, vagy váratlanul megnyerik a lottóötöst? Hogyan takarítanak, késnek el, kezelik a kritikát, és főleg hogyan magyarázzák meg mindezt?

Ez a könyv a tizenkét állatövi jegyet ismerős élethelyzetekben mutatja be, szeretettel, öniróniával és némi asztrológiai csípősséggel. Nem teljes személyiségelemzés, és nem is akarja bebizonyítani, hogy minden Kos fejjel megy a falnak, vagy minden Szűz titokban rendszerezi a fűszerpolcodat. De ha valamelyik oldalon mégis magadra, a párodra, a családodra vagy arra a bizonyos munkatársadra ismersz, az valószínűleg nem teljesen véletlen.

Humoros asztrológiai útmutató önmagunkhoz, egymáshoz és azokhoz a tulajdonságainkhoz, amelyeket másokban sokkal könnyebb észrevenni.

Ártartomány: 2490 Ft és 3490 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

0 Ft

✔ Azonnali hozzáférés a teljes tananyaghoz
✔ Saját tempódban végezhető
✔ Nincs időkorlát
✔ Bármikor visszaolvashatod
✔ Sikeres elsajátítást követően oklevelet és felnőttképzési tanusítványt kapsz
✔ Elszámolhatóan számlával

Jelentkezz most és biztosítsd a helyed!

ÚJRA elérhető a tanfolyam!

→Korlátozott ideig.←
A tanfolyam online és saját tempóban végezhető, mégsem szeretnénk korlátlan számú résztvevőt egyszerre fogadni. Ezért amikor elérjük azt a létszámot, amely mellett még kényelmesen tudunk foglalkozni a résztvevőkkel, ismét lezárjuk a jelentkezést.

79000 Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)