
2024. április 8-14. Elérkeztünk az idei év első Napfogyatkozásához (a másik október 2-án teljesedik ki a Mérleg jegyében), melynek képletében benne foglaltatnak a héten bepontosuló fényszögek, melyről külön is olvashatsz az előrejelzésben. Erőteljes „megvilágításba” kerülnek a generációkon keresztül hordozott traumáink, melyek már nem túlélési stratégiaként, hanem akadályként jelentkeznek. Egy-egy mélyen
Új kezdetek és bátor átalakulás 2024. április 8. A fogyatkozások az év ciklusának magas energiájú pontjai, felfedhetnek egy rejtett problémát, és kiválthatnak, beindíthatnak bizonyos eseményeket, melyek már hosszú ideje érlelődtek. A Napfogyatkozás Újholdkor, a Holdfogyatkozás pedig Teliholdkor következik be. A Napfogyatkozás külső, az ember körül zajló eseményekkel foglalkozik, melyek tudattalanul
Új irány és lelki bátorság 2024.04.05. Az asztrológiában a Holdcsomópontok a kollektív fejlődés irányvonalát határozzák meg. Tavaly július óta a felszálló Holdcsomópont a Kos jegyében hátrál (leszálló a Mérlegben) egészen 2025. január végéig, így a Kos energiái felerősödnek és tendenciái beleszövődnek egyéni és kollektív fejlődésünkbe egyaránt. A Kos felszálló Holdcsomópont
2024. április 1-7. Hétfő 04.01. Hold-Mars szextil Minden élettel teli lesz, feltöltődik energiával és szenvedéllyel, mindent sokkal lelkesebben csinálsz. Sokkal magabiztosabbnak érezheted magad, jobban összhangba kerülhetsz az ösztöneiddel, és könnyebben ki tudod fejezni érzéseidet. A szexuális vágyaid is felerősödhetnek, és könnyebben rendbe tudod hozni az intim kapcsolatodat is, de bevonzhatsz
Harmónia és belső egyensúly A fogyatkozások az év ciklusának magas energiájú pontjai, felfedhetnek egy rejtett problémát, és kiválthatnak, beindíthatnak bizonyos eseményeket, melyek már hosszú ideje érlelődtek. A Holdfogyatkozás Teliholdkor és mindig két héttel a Napfogyatkozás előtt vagy után következik be (a Napfogyatkozás Újholdkor történik). A fogyatkozások az egyik világítótest átmeneti
2024. március 25-31. Hétfő 03.25. Mérleg Telihold félárnyékos Holdfogyatkozással A március 25-i félárnyékos Holdfogyatkozás reggel 8 órakor történik és hazánkból nem megfigyelhető. A Telihold két olyan területet kapcsol össze, melyek szemben állnak egymással és ezáltal nehezen összeegyeztethető energiamintázatot képviselnek. A mostani Telihold a Mérleg jegyében teljesedik ki, Nap a Kos
Mélylelki elköteleződés A szeretet és szépség elvét jelképező Vénusz bolygó Halak jegyében történő útja során találkozik a határok elvét képviselő Szaturnusszal, aki ugyan teljesen ellentétes hatásokat fejt ki, mint a Vénusz, de ebben a jegyben sokkal oldottabb, a Vénusz pedig erőben van a Halakban. Úgyhogy nehéz lesz a Vénusz kedvét
2024. március 20-án 04:06-kor a Nap belép a zodiákus első jegyébe, a Kos jegyébe, ezzel itt az északi féltekén megkezdődik a tavasz, és elindul az új asztrológiai év. A napéjegyenlőség egy mérföldkő a Föld Nap körüli pályáján, elhozza nekünk a megújulás és a változás lehetőségét. Ebből a szempontból a legjelentősebb
2024. március 18-24. Hétfő 03.18. Hold-Szaturnusz trigon A Rák jegyében, saját otthonában haladó Hold és a Halak Szaturnusz harmonikus fényszöge. Türelmesebb leszel és kevésbé érzékeny, így megfelelő időszak az összetettebb problémák kezeléséhez, vagy másoknak lelki témában segíteni, tanácsot adni. Ha a józan eszedre, a hagyományos értékekre és a múltbeli emlékeidre
A Vénusz Halakban történő utazásának különlegességét szépsége, önzetlensége, érzelmekkel való teljes átitatottsága és romantikus vetülete adja. Nézzük a Halak Vénuszt milyen hatások érik ez alatt az idő alatt: A legelső találkozója a határok elvét képviselő Szaturnusszal lesz, aki ugyan teljesen ellentétes hatásokat fejt ki, mint a Vénusz, de ebben a
2024. március 11-17. Hétfő 03.11. Vénusz a Halakban A Vénusz március 11-én belép a Halak jegyébe, ahol április 5-ig tartózkodik. A Halakban átvonuló Vénusz útja során két archetípus energiája különösen jól tud keveredni. A Halak uralkodója a Neptunusz a Vénusz felsőbb oktávja, ugyanannak az energetikai elvnek a magasabb, sűrűbb kifejeződése.
Intuitív megújulás és kreatív inspiráció Kezdet és vég A kezdet és a vég mindig összefügg egymással, ahogy a Halak és a Kos jegyei a zodiákus körön. Oda vissza érvényes az a mondás, hogy minden kezdetben benne van a vége és minden vég hatással van arra, ami utána kezdődik. Az Újhold
2024. március 4-10. Hétfő 03.04. Merkúr-Uránusz szextil A rutinfeladatok nem fognak érdekelni. Új és váratlan helyzetek adódhatnak, lehetnek váratlan sugallataid, amiken azért érdemes is elgondolkodni, mérlegelni, mert nem biztos, hogy nem lesz pozitív hozadékuk, úgyhogy nem szabad őket azonnal elvetni. Megismerkedhetsz új emberekkel, különleges dolgok iránt is érdeklődhetsz. Figyelj az
2024. február 26 – március 3. Már a múlt heti Telihold képletben is fontos szerepet játszott a Nap-Merkúr-Szaturnusz együttállása, mely azt mutatja, hogy az igazán fontos dolgokra kellene összpontosítani, terveinket és céljainkat alaposan át kell gondolni és az eredmények eléréséhez határozott cselekvésre, fegyelemre, kitartásra és türelemre van szükség. Most könnyebben
Gyakorlati tisztítás és életmód harmónia 2024. február 24. A Telihold február 24-én szombaton 13:30-kor teljesedik ki a Szűz jegyének 5°23’-án. A Nap a Halak jegyéből, a zodiákus utolsó stációjából világítja meg a Szűz Holdat, tehát most lezárhatjuk az elmúlt egy éves időszakot, megvalósíthatjuk elképzeléseinket és elengedhetjük mindazt, ami nem szolgál
Szerelem a levegőben A Mars és a Vénusz utoljára 2022 márciusában találkoztak a Vízöntő 0 fokán, a következő randevú elől 2023 júliusában a Vénusz megfutamodott, ugyanis hátraarcot vágott az Oroszlán jegyében. De most a Vízöntő 7 fokán újra egyesülnek. A szeretet és szépség elvét képviselő Vénusz harmonikus varázsa egyesül az
2024. február 19-25. Hétfő 02.19. Nap a Halakban Központi égitestünk belép a zodiákus utolsó stációjába, a Halak jegyébe és ott folytatja útját március 20-ig. Amikor a Nap a Halakban jár lezárul egy ciklus és a tavaszi napfordulóval indul az újabb. De mielőtt elindítanánk az új körünket, a Halak időszaka lehetőséget
Szenvedélyes szerelem és gyökeres megújulás Különleges a mai nap, mivel ma olyan bolygóállás van az égen, amit több, mint 220 éve nem tapasztalt az ember (1796-ban utoljára). Ugyanis azóta először áll együtt a Mars (cselekvés, agresszió és vágyak) és a Plútó (erő, hatalom, átalakulás) a jövőorientált Vízöntő jegyében. A két
2024. február 12-18. Hétfő 02.12. Hold-Neptun együttállás A tudattalanunkat képviselő Hold a Halak jegyében együtt áll az ideális valóság bolygójával a Neptunnal. A Halak Hold már önmagában is érzékeny és intuitív, a Neptunnal zavar keletkezhet az érzékelésben, könnyebben ki vagy téve a megtévesztésnek. Sokkal könnyebben átveheted mások gondolatait és érzéseit,
2024. január 29 – február 4. Hétfő 01.29. Vénusz-Jupiter trigon Jókedv, optimizmus és a szeretet érzése hat át. Most jobban ki tudod fejezni személyiségednek szeretetteljesebb és barátságosabb oldalát. Jó alkalom randevúzásra, társasági élethez, utazáshoz és a problémás kapcsolatok javítására, otthonod, irodád szépítésére. Pénzügyi befektetéseid most sikeresek lehetnek, vagyonod gyarapodhat. Kedd
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)